[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Egy Kis Ízelitő...
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 8:10 PM | Üzenet # 1
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
TÚLÉLÉS
Bevezető
A
túlélés az ember legerősebb ösztöne és ez az ösztön kivétel nélkül megtalálható
az állatvilágban is. Ha az ember választhat a túlélés vagy az elpusztulás
között, akkor olyan cselekedetekre lesz képes, amelyekről normál körülmények
között nem is álmodott soha. A történelemből számos példát fel lehet hozni
ennek az állításnak az alátámasztására. A történelem előtti emberben pontosan
ugyanaz az önfenntartó ösztön működött, mint a ma emberében és ez egyben
magyarázatot is ad arra, hogy az emberiség miért maradt fenn ilyen sokáig.
Ebben a könyvben az ember szemszögéből vizsgáljuk a túlélés lehetőségeit.
 
 Túlélőkre leselkedőveszélyek
Fájdalom:A test a fájdalom révén jelzi, hogy valami nincs rendjén. A fájdalom érzet
kényelmetlen, és gyengítheti az életben maradáshoz szükséges akaraterőt. Ha
viszont megértjük eredetét és természetét, valamint elfogadjuk, hogy el kell
tűrni, s megpróbálunk más dolgokra koncentrálni, úgy sokkal könnyebben
elviselhető. Gondoljunk arra, hogy a fájdalom elviselhetetlenebbnek tűnik,ha az
ember nem csinál semmit, csak átadja magát neki.
Hideg: Lassítja avérkeringést és elálmosít, de az agyműködést is tompítja. Veszélyes, úgyhogy
keressünk azonnal menedéket, és rakjunk tüzet.
 
Szomjúság:Az éhséghezhasonlóan tompítja a gondolkodást. A folyadékbevitelt mindenképpen fenn kell
tartani. Ha a víz csak szűkösen áll rendelkezésre, inkább együnk kevesebbet: a
test vizet használ a táplálék felhasználatlan elemeinek kiválasztására.
 
Éhség: Az elégtelentáplálkozás fogyást, gyengeséget, szédülést, eszméletvesztést,
pulzuscsökkenést, a hidegre való fokozottabb érzékenységet és szomjúságérzetet
okozhat.
 
Fáradság: Levertséghezvezethet. A rossz lelkiállapot, például reménytelenség, a cél hiánya vagy az
unalom lehangolhatja az embert. Fontos, hogy a túlélő jól kipihenje magát.
 
Unalom: Az unalom azérdeklődés hiányát, túlfeszítettség érzést és depressziót okozhat. Ha le
akarjuk küzdeni, tartsunk a célt illetve a túlélést mindig szem előtt.
 
Elhagyatottság: Az egyedüllételhagyatottság érzést válthat ki, melykétségbeesést és reménytelenséget szül.
Foglaljuk el magunkat, és próbáljunk meg önállóbbak lenni!
 
Térképészet illetve tereptan
 
Törésvonal Ez egy gyengén fejlettvízmeder, benne rendszerint nincs vízszintes terep és ezért kevés benne  a manőverezési lehetőség. Ha benne állunk,akkor 3 irányban emelkedik, a folyás irányában lejt
Orr Ezegy rövid, folyamatos lejtővonal egy oldalhátból kiugorva. Rendszerint 2
párhuzamos vízvonal (törésvonal) határolja. A terep 3 irányban lejt, egy irányban
emelkedik.
Szikla, szírt  Ez egyvertikális, vagy közel-függőleges idom, ami a terep hirtelen megváltozásában
jelentkezik. Ha a lejtő annyira meredek, hogy a szintvonalak  egyetlen “szintvonal- sűrítménnyé” k
 
Domb A domb pozitív idom, tetejéről a terepminden irányban lejt. Térképen koncentrikus körökhöz hasonló szintvonalak fejezikki.,  melyek közül a legbelsőbb alegmagasabb.
 
Nyereg Két pozitív idom közti legalacsonyabbrész, ami a másik 2 irányban lejt ,de lehet egy mélyedés, megszakítás a hátgerinc
mentén is.
 
Völgy A táj hosszanti kiméllyedése, felsőrészén 3 oldalról  meredélyekkelhatárolva, rendszerint végig víz folyik benne. Ha völgyben állunk, hátunk
mögött emelkedő, előttünk lejtő, kétoldalt meredély van. A víz azonban a
magasabb helyről az alacsonyabb felé folyik. A völgyet általában U és/vagy V
alakú szintvonalak fejezik ki
 
HegyhátEza magas terepvonulat lejtős változata. Közepén állva egy irányban magasabb, 3
irányban alacsonyabb idomokat találunk, ezek lejtőszöge eltérő.
 
Mélyedés A mélyedés egy negatív idomlegalacsonyabb része (víznyelő, dolina). Mélyedés, amit minden oldalon
körülvesz az emelkedő lejtő, de egyszerű lyuk is lehet a terepen.
 
Szintköz: A szintvonalaktérközét nevezzük szintköznek. Mielőtt bármely térképi pont magasságát
meghatároznánk, ismerni kell az azon alkalmazott szintközt.  Ez lényegében a két szomszédos szintvonalközötti vertikális távolság. A pont magasságának meghatározására.
Lejtőtípusok: katonaifeladattól függően a katonáknak szüksége lehet nemcsak a domb magasságának
meghatározására, hanem  a domb lejtőjénekmegítélésére is.  A terep-objektumlejtőjének emelkedése, esése a lejtő. A lejtőn le és felhaladva a katona és
járműve sebessége ettől függ. A lejtőt a térképről meg lehet határozni a
szintvonalak vizsgálata alapján.  mennélközelebb állnak egymástól, annál nagyobb , meredekebb a lejtő, mennél távolabb,
annál kisebb, enyhébb. A katonaságot érintően a lejtőknek 4 típusát
különböztetünk meg:
Egyenletesenyhe lejtő:Ilyenkora szintvonalak térköze  azonos, ezekegymástól távol esnek. Ilyen terepen (csupán a domborzat alapján) a védő
pásztázó tüzet alkalmazhat. A támadónak csak enyhe lejtőn kell kapaszkodjanak.
Egyenletesmeredek lejtő:Ilyenkora szintvonalak térköze azonos, de egymáshoz közel vannak. Csak a domborzat
alapján ítélve a védő pásztázó tüzet alkalmazhat,de a támadónak nehéz a
felkapaszkodás.
Konkávlejtő:Ilyennéla szintvonalak fenn egymáshoz közelebb, lenn távolabb állnak egymáshoz. A fent
lévő védő a terepet jól figyelheti,d nem alkalmazhat pásztázó tüzet. A
támadónak  nincs fedezéke a fentifigyelés ellen, mozgása felfelé haladva egyre nehezebb lesz.
Hogyankészítsünk magunknak térképet?  
keressük
meg a legjobb kilátást nyújtó pontot és vizsgáljuk meg a terepet, vegyük számba
a hegygerinceket és jegyezzük fel azok irányát, a térképet fokozatosan  töltsük ki, és az objektumok berajzolása előtttöbb pontról vegyük szemügyre a terepet,minden jellegzetes felszíni formát
jelöljünk be, magányosan álló fákat, különleges alakú sziklákat stb, jegyezzük
föl a kirakott csapdákat, valamint az élelemben és tüzelőben gazdag helyeket:
óriása segítséget nyújt mind magunknak, mind túlélő társainak.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Menedék
A menedékhely kiválasztásaMár sötétedés előtt két órával el kell kezdened
olyan helyet keresni, ahol elbújhatsz éjszakára. Ez elég időt nyújt ahhoz, hogy
megkeresd a helyet, kialakítsd a fekvőhelyet és hogy összeszedd a megfelelő
anyagokat. Arról se feledkezz meg, hogy védve legyen az elemektől, rovaroktól,
kőomlástól és vadállatoktól. Egy túlélő mindig bizonyos különböző területeket
keres és azt ösztönösen védi. A pillanatszerű árvíz azonnal elönthet, mivel
mérföldekkel arrébb heves esőzések voltak. Tehát nyilvánvalóan el kell kerülnöd
a hegyláncok lábánál elterülő száraz völgyeket. A lavinák és földcsuszamlások
sem figyelmeztetnek előre, tehát ha a szabadban kell éjszakáznod, ahol ezek
közül valamelyik bekövetkezhet, győződj meg arról, hogy menedékhelyed megvéd
mindentől, ami fentről jön. Óvakodj a folyópartoktól is, ha a vízszint hirtelen
megemelkedik. Ugyanez vonatkozik a tengerpartokra is; mindig a vízszint fölött
helyezkedj el. Az évszakot is figyelembe kell venni. Télen védd magad az északi
széltől és gondoskodj tüzelőről is. Nyáron gondoskodj vízutánpótlásról és
védelemről a csípő, szúró rovarok ellen. Egy adott évszakban ideálisnak tartott
menedékhely teljesen eltérő lehet az év más részébe.
Esőköpenyből készült menedék építéseRögtönzött kunyhó: A rendelkezésre álló fedezékteljes kihasználásával e kunyhó fala egyszerű, ágakból álló keretre
támaszkodik.                                               Esőköpeny kunyhó :Fák közé kötött esőköpeny gyorsés könnyű kunyhóépítést eredményez. Mindegyik kötélhez kötözz egy rövid (10
cm-es) rudat a köpenytől kb. 1 cm-re, ez megakadályozza, hogy az esővíz a
kunyhó belsejébe folyjon. Ha van valami fóliád, tágas indiánsátrat verhetsz;
három póznát összeszíjazva - kb. 3-4 méter hosszúakat - háromlábú állványt
kapsz, erre ráterítheted az anyagot. Több pózna jobb támasztást nyújt, de
ezeket csak oda kell támasztani, nem kell odaszíjazni. Az ejtőernyő kupoláját
egy faághoz is erősítheted, az alsó szélét pedig a földhöz lehet cövekelni. Ez
a fajta sátor azonban nem nyújt megfelelő védelmet, ha ellenség elől kell
rejtőznöd; éles körvonalai és a magas alakja messziről látszik.Ha kicsit több időd van, póznát is használhatsz
kötél helyett, tetőgerincnek. Vágj két rövidebb botot cövekek helyett, hogy
kifeszítse az oldalát. Terítsd a kupola oldalait a botokra, amíg az anyag ki
nem feszül, majd a maradék anyagot használd sátorlapnak. Ékelj a két
alacsonyabb bot közé egy másikat, hogy a sátor szája nyitva legyen. Ha ember
által készített anyagok nem állnak rendelkezésre, akkor is tudsz hatékony
menedéket építeni, de jelentősen tovább tart. Nem kell túl nagy dologra
vállalkozni első alkalommal. Először építs egy egyszerű kunyhót, a másik
oldalát később bármikor hozzáépítheted, ha nem kell továbbmenned. Keress két
fát egymáshoz közel, amelyek megfelelő irányba néznek (az uralkodó széljárás
falakat összekötő vonallal éles szöget zárjon be). Vágj egy egyenes botot
póznának, amely kb. 2,5 cm átmérőjű és elég hosszú ahhoz, hogy hozzá tudd
szíjazni a fákhoz kb. 1-2 m-re a földtől. Utána vágj 6-8 db 3 m-es póznát és
támaszd őket az elsőhöz. Szőj facsemetéket, szőlővenyigéket és gallyakat a
ferdén feltámasztott póznák közé és köré. Ezután fedd be ezeket levelekkel,
fűvel, tűlevelekkel és bármely elérhető anyaggal lentről fölfelé haladva.
Ugyanezt az anyagot belülre is rakhatod, ezzel "megágyazol"
Természetes anyagok 
A környező anyagokból készült, rögtönzött kunyhó
egyik előnye az, hogy elvegyül a környezetével és sokkal nehezebb felfedezni,
mint az esőköpenyből készültet. A menedék többet is jelenthet, mint fedél a
fejed fölött. Mocsaras és ingoványos vidéken pl. éppoly fontos lehet a föld
fölött alvóemelvényt rögtönözni, amely megóv attól, hogy vizes legyél. Ne
feledd, egy ilyen emelvény el kell, hogy bírja a testsúlyodat. Nincs értelme
megpróbálkozni vele, ha nincs megfelelő pózna a közelben. Emelvény helyett
egyszerű függőágyat is feszíthetsz esőköpenyből, sátorlapból vagy ejtőernyő kupolából.
A fák erősebben tartanak, mint a földbe levert póznák.
 
Természetes menedékhelyek 
Gyakran könnyebb és eredményre vezetőbb természetes
menedéket keresni, mint magadnak építeni egyet. Keress barlangokat,
hasadékokat, sziklákat a domboldalakon, amelyek szélvédettek és távol vannak
kidőlt fáktól vagy nagy fák lehajló ágaitól. Néhány helyet el kell kerülni.
Alacsony fekvésű helyekről menj el, ha lehet, ezek a helyek erősen lehűlnek és
nyirkosak lesznek éjjel. A sűrű aljnövényzetben gyakran vannak rovarok; jól
kutasd át, mert lehet benne kígyó, skorpió, pók vagy más kellemetlen állat. és
bárhol telepszel is le, nézd meg, van-e valami lazán csüngő dolog a fejed
fölött, ami viharban rád eshet. A túlélési tanfolyam későbbi fejezeteiben
többet fogsz megtudni az idegen - sarkvidéki és sivatagi - környezetben történő
menedéképítésről. Nem számít, hol találod magad, emlékezz, hogy jelentősen
kihat a lelkiállapotodra, hogy ha van egy helyed, ahova
"hazamehetsz", még akkor is, ha az csak egy kezdetleges rőzsekunyhó is.
A élni akarásod az ami valójában életben fog tartani és bármi, ami megerősít
ebben, újabb jele az "isteni gondviselésnek"
"A"alakú basha építéseA "basha" rögtönzött menedék abból az
anyagból, amit éppen találsz. Bárhol járt már ember, mindenhol szemetet
hagyott; a túlélő ezt használja ki, mert különböző eldobott tárgyaknak sokféle
hasznát lehet venni.
1.     Állíts össze egyegyszerű "A" alakú vázat, ami a basha bejárata lesz és szúrj egy erős
póznát a töltésbe. Ez lesz az erős basha váza.
2.     Áss le 30centiméterenként ágakat a földbe, majd támaszd őket a keresztdróthoz. Majd szőj
bele más ágakat az oldalához.
3.     A gyepet nehézkivágni és elhelyezni, de vízálló. 45 fokban lentről fölfelé fektesd föl, úgy,
hogy fedjék egymást.
4.     Ne lyukaszd ki afóliatakarót. elszakad és beereszti a vizet. Tégy egy kis kavicsot az egyik
sarkába és csavard közé a fóliát, amíg nem kapsz egy kis mélyedést, amiben az
oldala megakad.
5.     Használhatszesőköpenyt, egy, a mezőn talált fóliát vagy egy darab hullámvaslemezt.
Madzaggal és cipőfűzővel erősítheted fel.
6.     A bashátelpusztult páfránnyal álcázhatod, amit a tábortól távol vágjál le. Az árulkodó
"A" alakot álcahálóval tüntesd el.
Találdmeg a bashát 
Rendes körülmények között bashát nem építik nyílt
terepen; ott állítsd fel, ahol sűrű a növényzet, az árnyas domboldalon, ahol
nem süt a nap és nem lesznek olyan árulkodó árnyékok, amelyek kirajzolnák az
alakját
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image002.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image004.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image006.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image008.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image010.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image012.jpg[/img]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Menedék típusok hideg időjárás esetén.
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image014.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image016.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image018.jpg[/img]
Menedék típusok melegidőjárás alkalmával.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image020.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image022.gif[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image024.jpg[/img]
 
 
 
 
 
                                                          víz  
                                                                
  A folyadékvesztés okai: Mérsékeltéghajlati körülmények között egy embernek legalább 2,5 L vízre van szüksége.
Még a minimálisra csökkentett fizikai tevékenység idején is pótolni kell a
szervezetből eltávozó folyadékmennyiséget, mely a kezőkövetkező formában ürül
ki:
 
Vizelet: Körülbelül 1,5L naponta.                                                                   
 
Izzadság: Naponta mintegy1 dl                                                                        
 
Széklet: Megközelítőleg2 dl naponta.                                                                
 
Bőrönvaló átszűrődés:A vízmolekulák áthatolása a hámsejteken keresztül, naponta kb 4 dl víz.                          
                                                                       
Párolgása tüdőn keresztül: A  tüdőbeérkező rendszerint nagyon száraz levegő a léghólyagokat borító nedvekkel,
melyek kilégzéskor folyadékkal telítik.                                                                                                                 
 
Forróság: Ha az embermagas hőmérsékletű helyen tartózkodik, óránként akár 4 L vizet is izzadhat.                                                                                                   
 
Testmozgás: Az erőteljesebblégzési tevékenység miatt megnő a tüdőn keresztül végbemenő folyadékvesztés, s
ugyancsak fokozottabb az izzadás is.                                                                                                                       
 
Hideg: Hidegbencsökken a levegő vízgőztartalma, a hideg levegő belégzése miatt növekszik a
vízgőzkibocsájtás.     
                         
Afolyadékvesztés csökkentése: Ha a túlélő nemjut rendszeres időközönként vízhez, könnyen kiszárad. Ha a vízhez jutás
bizonytalan, a folyadékveszteséget kell csökkenteni. Mindenféle fizikai
tevékenységet fogjunk vissza. Végezzük teendőinket lassabban ne pazaroljuk az
energiánkat, s tartsuk rendszeresen pihenőt. Ha az idő nagyon meleg a
nélkülözhetetlen tevékenységeket este vagy a hűvösebb napszakokban érdemes
végeznünk. A vízveszteség korlátozására hagyjuk magunkon a ruhát.                           
                                                                       
Folyadékvesztésokai: Mérsékeltéghajlati körülmények között egy embernek legalább 2,5 l vízre van szüksége.
Még a minimálisra csökkentett fizikai tevékenység idején is pótolni kell a
szervezetből eltávozó folyadék mennyiséget, mely a következő formában ürül ki.                                                                             
 
Vizelet: körülbelül 1.5l naponta.                                                                            
 
Izzadság: naponta mintegy1 l.                                                                   
 
Széklet: megközelítőleg2 dl naponta ennek sokszorosa is lehet hasmenés esetén ez utóbbi súlyos
kiszáradáshoz vezethet.                                                                       
 
Bőrönvaló átszűrődés:a vízmolekulák áthatolása a hámsejteken keresztül. A tüdőbe érkező, rendszerint
nagyon száraz levegő érintkezik a léghólyagokat borító nedvekkel, melyek
kilégzéskor folyadékkal telítik.                                                            
 
Forróság: az erőteljesebb légzési tevékenységmiatt megnő a tüdőn keresztül végbemenő folyadékveszteség s ugyancsak
fokozottabb az izzadás is.                    
 
Égésisérülés:az égés szétroncsolja a bőr legelső rétegeit és a folyadékveszteség útjában
álló egyéb akadályokat, ezért a helyzet kritikusra fordulhat.                      
 
Betegség: hasmenés éshányás következtében a szervezet vízkészlete jelentősen megcsappan.                       
                                                    
A folyadékvesztés minimalizálása:
 
 1: pihenjünk annyit amennyit csak tudunk.
 
2: kerüljük a dohányzást és azalkohol fogyasztást, az alkohol lebontásához a test a létfontosságú szervektől
folyadékot von el, a dohányzás pedig fokozza a szomjúságot                                                                                                                          
 
3: maradjunk lehetőleg mindigárnyékban.                                                                  
 
4: ne feledjük melegre vagy melegetárasztó földre.                                                            
 
5: nagyon keveset együnk a szervezetvizet használ a táplálék lebontására vagyis a bőséges evés a kiszáradáshoz
vezethet.                                                                                  
 
6: ne beszéljük a levegőt pedig ne aszánkon, hanem az orrunkba át vegyünk.       
              
Víz keresése
                                                                                                                                                        
 Az alábbi jelekből vízlelőhelyrekövetkeztethetünk:                                                
 
Rajzórovarok. Különösena méhekre és a hangyavonulásokra figyeljünk.            
 
Madarak: Gyakran gyülekeznekvíz körül, bár ne feledjük a vízimadarak nagy távolságokat megtesznek.                                                                           
 
Növényburjánzás: Legtöbbször aztjelzi, hogy a felszín közelében víz található.          
 
 
Állatok: A növényevőknekhajnalban és sötétedéskor vízre van szükségük. A ragadozók jelenléte viszont
nem utal feltétlenül vízre.
   
                                              Víznyerési módszerek     
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image026.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image028.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image030.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image032.jpg[/img]
 
   [img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image034.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image036.jpg[/img]
 
 
 
 
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image038.jpg[/img]                                                                               
 
 
 
Lepárló: Kitűnő eszköz a vízszerzésre. Ássunkegy 1 méter átmérőjű 60 cm mély gödröt, ennek az aljára pedig egy kisebb
lyukat, ahová egy edényt helyezzünk. A gödröt takarjuk le fóliával amit a
szélein rögzítsünk homokkal, sziklákkal, vagy sárral. A fólia közepére
helyezzünk egy követ. A nap felmelegíti a levegőt és a gödör talaján, mely
párologni kezd. A vízgőz lecsapódik a fólia alján, és lecsöpög az edénybe. A
lepárló segítségével szennyezett vízből vagy tenger vízből is nyerhetünk
ivóvizet.
 
 
 
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image040.jpg[/img]
Vegetációs zsák: Vágjunk lobotvagy szedjünk fűféléket, és tegyük egy nagy tiszta műanyag zsákba, majd tegyük
ki a napra. Hő hatására a nedv párolog a növényzetből majd lecsapódik.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image042.jpg[/img]
 
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 8:21 PM | Üzenet # 2
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Indián forrás
1-Áss egy mintegyfél-egy méter mély és fél méter mély és fél méter széles gödröt. A víz
szivárogni kezd az üregbe.
2-Egy bottaljáratokat szúrhatsz a gödör falába, hogy meggyorsítsd a víz gyülekezését.
3-Óvatosan merdki a vizet úgy, hogy ne kavard fel az üreg alján keletkezett üledéket. Ezt
addig ismételd míg a szivárgó víz viszonylag tiszta nem lesz.
4-Bizonyos időelteltével az üreg tetején levő víz már elég tiszta ahhoz, hogy igyál
belőle.                                                                                                                                
Párologtatózsák:Igen egyszerű eszköz. Húzzuk egy műanyag zsák száját fa vagy bokor egy élő
ágára, ezután kössük a zsák száját szorosan az ágra, vagy helyezzünk nehezéket
az aljára. a víz lassan lecsöpög a zsákba.                                                     
Esővíz: Az esővizet egyszerűenösszegyűjthetjük, ha ruhadarabot csavarunk egy rézsútos fára a ruhadarab
végéről lecsöpögő esővizet pedig edénybe gyűjtjük. 
Bodzafavagy nádszál:  alkalmazása kb 20-30 cm hosszúságú  db az egyik végén megtömjük kb 5-6 cm mélyenfaszénnel a végét lefedjük pólódarabbal vagy valamilyen szövettel  a másik végébe fűféléket tömünk utána apróbbkavicsokat ezután ezt is lefedjük szövetdarabbal, az így nyert szívószál
alkalmas sziklarepedések kisebb tócsák kiszívására.   
Bakancsfűzővagy cipőfűző:az elérhetetlen vízforrásoknál nyújt segítséget sziklarepedésekbe lógatva így
kivezetve a folyadékot egy megfelelő edénybe gyűjtjük és forralás után
fogyaszthatjuk. 
Mohavagy zuzmó:kitépve  maroknyi mohadarabokat jólösszeszorítva vizet nyerhetünk azonnal fogyasztható szükség esetén elegendő
vízhez  juthatunk. 
Nyírfanedve:légy óvatos, hogy ne törd le teljesen a fa gyűrűket ha több alkalomból
használod.                                                                                                                       
Jégcsapa fán:fel kell forralni.                                                                                   
Agyagmedence: előbb szűrnimajd forralni kell.                                                             
Ihatónedvek:juharfa, nyír, fügefa, ezek csapolhatók.                                               
Fontostudnivalók:      - Ne egyél addig még nincs biztonságosvízforrásod.
- Ne mérd ki
magadnak a vizet mikor lehetőséged nyílik rá, akkor igyál amennyit csak tudsz.
- Ne mérd a
vizet a vizelet kiválóan alkalmas a kiszáradás szint jelzésére. ha sötétebb
akkor már határozottan elmozdultál a kiszáradás felé.
- A baktériumok
a meleg vízben jobban szaporodnak tehát a hajnalban összeszedett víz a
legbiztonságosabb és a leghidegebb.      
 
                                                                                                       
Tűzgyújtás gyufa nélkül
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image002.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image004.jpg[/img]
                                                                                                       
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image006.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image008.jpg[/img]
 
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image010.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image012.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image014.gif[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image016.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image018.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image020.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image022.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image024.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image026.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image028.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image030.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image032.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image034.jpg[/img]
 
Kovaés tűzcsiholó acél: Az acélt lefelé irányuló mozdulatokkal ütögessük akovához a gyújtós fölött. a szikrának be kell teríteniük a gyújtóst vagy
parazsat kell izzítani alatta.         
Tűzcsiholás: A keményfadeszkába vágjuk V alakú bemetszést. Ez tartja a gyújtóst és nem zárja ki a
levegőt sem. a közelében készítsünk kis lyukat. Orsóként használjuk üreges
lágyabb, puhább belű fát. Forgassuk az orsót tenyerünk között minden egyes
forgatáskor a deszka lyukába egyre mélyebbre nyomjuk. Ha a súrlódás miatt az
orsó hegye vörösen kezd izzani fújjunk rá óvatosan, hogy meggyulladjon a
körülötte levő gyújtós. Ha az orsó üregébe teszünk egy csipetnyi homokot
növelhetjük a súrlódást, így felgyorsíthatjuk a gyújtós felhevülését.
Tűzgyalu:  Ez a tűzgyújtásimódszer szintén a súrlódás elvénműködik. Vágjunk a puha deszkába egyenes mélyesést majd mozgassuk benne erősen
fel-le egy keményfa bot hegyét, azaz gyaluljunk. Így először gyújtóst kapunk,
amely később lángra is lobban.       
   
  [img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image036.gif[/img]                                                                                         
Akkumulátor: Ha van , akkumulátor segítségével iscsiholhatunk tüzet. Csatlakoztassuk egy-egy szigetelt vezetéket a telep pozitív
illetve negatív sarkéhoz. A két vezetéket érintsük össze ami felizzik és
átforrósodik így tökéletesen alkalmas az aprófa meggyújtásához. Ha már pattog a
tűz az akkumulátort tegyük arrább mert robbanásveszélyes lehet.                                                                                 
Nagyítólencsevagy távcső:Gyűjtsük össze a nap sugarait és irányítsuk a gyújtósra.                                                                                                                                                 
Zseblámpa,fényvisszaverő:Tegyünk gyújtóst a fényvisszaverő közepébe az izzó helyére. Toljuk a gyújtóst
olyan pozícióba, hogy a végére a lehető legélesebb fény vetüljön, s így az
hamarosan elkezd füstölni pl. cigaretta.                                                                                                                           
Íjés fúró:Ezzel az ősrégi tűzgyújtási móddal minden túlélőnek tisztában kell lennie.
Készítsünk egy 30-45 cm hosszú 2 cm átmérőjű orsót egyenes keményfából. Az
egyik végét hegyezzük ki a másikat pedig tompítsuk le. A kihegyezett rész
illeszkedik majd a tartódeszka üregébe. Az íjat kb 1 m-es 2,5 cm átmérőjű ágból
hajlítsuk, végeit kössük össze valamilyen kötéllel esetleg bőr szíjjal. Magát a
tűzcsiholó lapot mely mintegy 30 cm hosszú 7-15 cm széles és 2 cm vastag
puhafából készítsük. Egyik lábunkkal térdeljünk a földön a másikkal pedig
lépjünk rá a falapra melyet két faágra helyeztünk. A gyújtóst pontosan a v
alakú bevágás alá tegyük. Az íj idegét csavarjuk rá egyszeresen az orsóra  illesszük az orsót az üregbe, majd atartódeszka segítségével nyomjuk bele. Az orsót hosszú egyenletes mozdulatokkal
tekerjük addig míg füst nem képződik. Ezután gyorsítsuk fel a pörgetést hogy a
füst megvastagodjon. A művelet eredménye forró por amely fújásra izzó parázzsá
alakul.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image038.gif[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image040.jpg[/img]
Tűzcsiholás: a keményfadeszkába vágjuk V alakú bemetszést. Ez tartja a gyújtóst és nem zárja ki a
levegőt sem. A közelébe készítsünk kis lyukat orsónként használjunk üreges
lágyabb puhább belű fát. Forgassuk az orsót tenyerünk között minden egyes
forgatáskor a deszka lyukába egyre mélyebbre nyomjuk. Ha a súrlódás miatt az
orsó hegye vörösen kezd izzani fújjunk rá óvatosan, hogy meggyulladjon a
körülötte levő gyújtós. Ha az orsó üregébe teszünk egy csipetnyi homokot
növelhetjük a súrlódást, így felgyorsítjuk a gyújtós felhevülését.            
Tűzgyalu: ez atűzgyújtási módszer szintén a súrlódás elvén működik. Vágjunk a puha deszkába
egyenes mélyedést majd mozgassuk benne erősen fel-le egy keményfa bot hegyét,
azaz gyaluljunk. így először gyújtóst kapunk, amely később lángra is lobban.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               
Taplókészítése:áss egy akkora gödröt amilyenre szükséged van végy valamilyen szövetet tedd
bele egy konzervdobozba majd tedd a lyukba az alján fúrj egy apró lyukat majd
gyújts tüzet köré kis idő múlva vedd ki a tűzből majd a lyukat tömd be, hogy az
izzás égés megszűnjön utána az így kapott elszenesedett szövet kiváló gyújtó
eszköz lehet. Egy apró szikra is lángra lobbantja. Gondos tárolás mellett a
túlélő felszereléshez tartozik főleg télen nedves időjárás esetén sokban
megkönnyíti a tűzgyújtást.
Tűztípusok
/A/Éjszakaibiztonsági tűz: E tűz mellettegész este alhatunk s nem kell attól tartanunk, hogy az égő farönkök ránk
gurulnak. Két nedves farönköt kell a tűz illetve a farakás két szélére  helyezni ez meggátolja aszétgurulásukat.                
/B/Hosszútűz:Ezt a tüzet árokba rakjuk, hogy kihasználjuk a szél nyújtotta előnyöket, de
építhetjük föld fölé is. Ez esetben helyezzük egymás mellé két nedves farönköt,
hogy a parázs ne hulljon ki közülük. A farönkök szélessége minimum 15 cm legyen
s úgy rakjuk őket, hogy a főző alkalmatosságok megmaradjanak rajtuk.                                                                                                            
/C/TTűz: Ez a tűz igenalkalmas főzésre. A tűz a T felső részében ég, s innen parazsat nyerhetünk a T
alsó részében folyó főzéshez.                                             
/D/Tipitűz: Mind főzésre mind melegedésrehasználatos tűz. Rakjuk a gyújtóst a tűzrakás közepébe és szúrjuk a földbe egy
ágat úgy, hogy az rézsútosan álljon a gyújtós fölött. Támasszuk  az ághoz az aprófát, de hagyjunk egy kisnyílást a szél irányában a jobb szellőzés kedvéért. A tűz gyújtásakor
figyeljünk arra, hogy testünkkel fogjuk fel a szelet, s a tűz táplálásakor is
szélnek háttal helyezkedjünk.        
/E/Csillagtűz: Ha takarékoskodni akarunk atüzelőanyaggal, vagy csak kis tűzre van szükségünk ilyen tüzet gyújtsunk. A tűz
A kerék közepén ég és a fahasábokat tetszés szerint beljebb toljuk a tűzbe
illetve ki is húzhatjuk onnan ezzel szabályozhatjuk a tűz nagyságát.                                                                    
/F/Kulcslyuktűz:Ássunk kulcs alakú lyukat a földbe, kihasználva a szál adta előnyöket. Ezt a
tüzet ugyanúgy használhatjuk mint a hosszú tüzet.                
/G/Piramistűz: Hasonlít a hasábkunyhóhoz, de az üregesbelső rész helyett itt tüzelőanyag-rétegeket találunk. A piramistűz sokáig ég
kitart egész éjszaka is.      
/H/Hasábkunyhótűz: Ez a tűz alevegő bőséges áramlását biztosító farakás miatt nagy meleget és fényt ad, épp
ezért főzésre és jeladásra is kiválóan alkalmas.     
Földalatti tűzhely:régi indián módszer a földben a tűzfészektől körbe szellőző járatokat alakítunk
ki ez csökkenti a füstöt a lángot és az erős szél hatását
 
Iránymeghatározás
Sarkcsillagmegkeresése az égbolton:A nagygöncöl hátsó két csillaga által kitűzött egyenesre mérjük fel a távolságuk
ötszörösét.-A távolság végpontjában található a sarkcsillag melynek fényessége
közel azonos a nagy göncöl csillagnak fényességével.-A nagy göncöl ősszel és
télen az északi látóhatáron mozog alacsonyan áll tavasszal viszont magasan
halad.
 
Világtájakmeghatározása a hold segítségével:Ahold 28 nap alatt tesz meg egy kört.
 
 


Hold                         É         ÉK          K         DK        D         DNY      NY     ÉNY



ÚJHOLD :               24       03        06         09         12           15        18        21



1 NEGYED:             06       09        12        15          18           21        24     03



TELIHOLD:             12       18        18         21         24            03        06       09



UTOLSÓ N:            18       24        24         06         06            09        12       15


 
Napóra: A módszeridőpont meghatározására alkalmas szúrjuk a botot az észak-déli és a
kelet-nyugat vonalak metszéspontjánál függőlegesen a földbe. A kelet-nyugat
vonal nyugat felé eső részén találjuk a reggel 6 órai a kelet felőlin az este 6
(18) órai időpontot függetlenül attól, hogy a föld mely pontján vagyunk. Az
északi-déli vonal a kismutató déli 12-es állásával megegyező irányú a bot
árnyéka pedig magát a kismutatót jelenti. Teljesen mindegy, hogy az árnyék az
óramutató járásával megegyezően vagy ellentétesen halad ( ez a helyzetünktől és
az év adott időszakától függ ) mert ez nem befolyásolja a leolvasás módszereit.
Iránymeghatározásárnyék segítségével:  szúrjunk botot egy vízszintes helyen a földbeés jelöljük meg kővel az árnyék végét. Tíz perc múlva amikor az árnyék már
haladt néhány centimétert ismét tegyünk egy követ az árnyék végére. Húzzunk
vonalat a két kő közé, ezzel megközelítőleg megkapjuk a kelet-nyugati irányt (
a nap keleten kell és nyugaton nyugszik, az árnyék mozgása ezzel ép ellentétes.
Metszünk el a vonalat derékszögben, s így nagyjából az északi-déli vonalhoz
jutunk. A botnak nem kell pont függőlegesen állnia a módszer ferde bot esetén
is pontos, tehát lejtőn is alkalmazható
Azegyenlő árnyékok módszere: pontosabb a napóránál ( a kettő nem ugyanaz) következéséképp hosszabb időt is igényel. Szúrjunk a földbe függőlegesen egy
pálcát mely legalább 30 cm hosszú árnyékot vet. Jelöljük meg az első reggeli
árnyék csúcspontját. ( lehetőleg több mint 10 perccel azelőtt, hogy a nap eléri
a zenitpontot, majd húzzunk a megjelölt pont és a bot tövének távolságáról
egyenlő sugarú kört a leszúrt bot köré. A délelőtt folyamán a körbe haladó
árnyék folyamatosan rövidül míg dél után hosszabbodni kezd, és egy idő múlva
csúcsa eléri a meghúzott körívet. Jelöljük meg nagyon pontosan a metszéspontot
majd kössük össze a reggel kijelöltekkel, s így megkapjuk a pontos
nyugat-keleti irányt ( nyugat a kör és az árnyék hegyének délelőtti
metszéspontja felé található. Ne feledjük a délutáni metszéspontot pontosan
akkor kell bejelölni, amikor az árnyék vége eléri a körívet.                                                                        
Világtájakmeghatározása természeti jelenségek alpján: Hozzávetőlegesen10-15-os hibákkal lehet természeti jelenségek alapján elvégezni. Az egyedül
álló fa lombja a déli oldalon dúsabb az északi oldalon ritkább. A kivágott fák
tönkjein az évgyűrűk északi irányban sűrűbbek a déli oldalon ritkábbak. A fák
kérge és a nagyobb kövek a sziklák északi oldala gyakran mohával borított. - Télen
a hó a délre néző hegyoldalakon háztetőkön előbb olvad el. A hangyabolyok déli
oldala enyhébb lejtésű. Régi templomok rendszerint kelet-nyugati irányban
állnak. – Szőlő kertek rendszerint a dombok déli lejtőin fekszenek. Meleg
időjárás alkalmával a fenyőfák déli oldalon több gyanta választódik ki
 
 
Jeladás
 
Jelzőfény: nappalhasználatos változata a füstbomba élénk színű füstöt áraszt magából az éjszakai
jelzőfény pedig nappali világosságot ezért messziről is nagyon jól látszik.
 
Tükör: a tükörrel visszavert fény ideálislátási viszonyok között akár 60 km-ről is látható.
 
Füst: a füstjeleknappal nagy távolságból is észrevehető. A potenciális jelzőtüzet jó előre meg
kell rakni, be kell tartani és biztonságba kell helyezni, hogy szükség esetén
azonnal meggyújthassuk. Lehetőleg olyan füstöt gerjesszünk mely elüt a talaj
színétől így  a fehér füstöt akarunk,tegyünk a tűzre zöld leveleket, nedves fát vagy mohát. Ha viszont világos
talajon állunk tápláljuk a tüzet olajjal átitatott rongyokkal vagy gumival,
hogy a füst feketén gomolyogjon. Legjobban az úgynevezett hasábkunyhó tűz
kojtol ezért érdemes ilyet építeni kitűnően szellőzik így a fa hamar lángra
lobban. Ha egy helikopter a közvetlen közelünkbe ér tegyünk a máglyára
füstkeltő anyagokat és gyújtsuk meg a tüzet. Havas jeges talajon a tűz alá
talapzatot építsünk különben az egész belesüpped a hóba.
 
Tűz: sötétben a tűzeszményi jeladó eszköz. Nagy fény adó tüzet rakjunk az égő fa kiválóan alkalmas
a figyelem felkeltésére. A gyantás fák lábon állva kiválóan égnek a kevésbé
gyúlékonyak alsó ágaira pedig rakjunk száraz ágakat és gyújtsuk meg a tűz
hamarosan átterjed a lombra is. Ne feledjük mindig magányosan álló fát
válasszunk, elvégre nem akarunk erdőtüzet okozni.
 
Fényvisszaverők: napos időben a tükör, övcsat és más fámtárgyak visszatükrözik a napsugarakat. A tükörrel küldött fényjelek rendes
körülmények között 100 sivatagban akár több mint 160 km- töl is észrevehető. A
tükrözést az éles használat előtt gyakorolni kell.
 
Jeladásárnyékból:e módszer nagyon hatásos lehet, de figyeljünk oda, hogy jól csináljuk. Az
árnyékot adó építménynek sík tiszta terepen kell állnia megfelelő méretűeknek
kell lennie és el kell ütnie a közvetlen környezettől.
 
Tél: emeljünk falathosszanti irányban az árok mentén ahonnan az anyagául szolgáló havat vettük.
 
Nyár: az árnyékolófal építéséhez használhatunk köveket kiszáradt fákat, cölöpöket, gyeptéglákat.
 
 
Irányjelzők a természetben
 
Hozzávetőlegesen 10-15 fokospontossággal lehet megállapítani az égtájakat az alábbi módszerekkel.
 
Fák: lombjuk nagyrésze a napos oldalon, vagyis az északi félgömbön dél, a délin észak felé nő.
 
Tűlevelűek,fűzfafélék:rendszerint a napos oldal felé hajlanak, meleg időjárás alkalmával a déli
oldalukon több gyanta választódik ki.
 
Kivágottfák:az évgyűrűk az északi oldalon vastagabbak.
 
Moha: többnyire agazdanövény nedves, árnyékos részén nő.
 
Szemcséskérgű fák:a törzs észak felé néző oldalán a kéreg feszesebb.
 
Rovarokmadarak:fészküket a menedék szélárnyékos oldalára építik.
 
Hangyabolyok: a déli oldalukáltalában lankásabb.
 
Templomok: régi templomokrendszerint kelet-nyugati irányban állnak.
 
                                                Csapdák
 
 
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image042.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image044.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image046.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image048.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image050.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image052.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image054.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image056.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image058.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image060.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image062.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image064.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image066.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image068.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image070.jpg[/img]
 
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image072.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image074.jpg[/img]
 
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image076.jpg[/img]
 
Hurok használata
 
Mezeinyúl: Átmérő 10 cm-nyom fölötti magasság 7.5 cm
Mókus: átmérő 7.5 cm-nyom fölötti magasság 4 cm
Üreginyúl:átmérő 10 cm- nyom fölötti magasság 6 cm
Róka: átmérő 25 cm-nyom fölötti magasság 30 cm
Hód: átmérő 12 cm-nyom fölötti magasság 2.5 cm
Ahurok elhelyezése: A csapda elhelyezésekor két dologra kellfigyelnünk: hagyjuk a hurkot lazán, hogy rászorulhasson az állat nyakára, s
megfelelő magasságra tegyük a felszín fölé. A drótból készült hurok telepítése
merevsége miatt egyszerűbb. A bejáratott csapás fölé illetve a vadcsapásra
rakott csapdák igen hatásosak. Ne feledjük az állatok megszokás szerint
cselekszenek, ragaszkodnak a már kijárt csapásokhoz útvonalakhoz, ezért kell
nekünk is itt próbálkoznunk.
 
Madárcsapdák: A legegyszerűbbha egy darabka követ helyezünk a csaliba illetve kis csomagot feldobunk a
levegőbe de ez utóbbi módszer csak tömeges madár jelenlétnél használható a
madár lenyeli, de a kő legtöbbször ott marad a csőrében emiatt nem tud repülni
egy darabig leesik ekkor leüthetjük.
 
Fontos tudnivalók téli időjárás alkalmával
 
Fagyás: a fagyásisérüléseket három csoportba sorolhatjuk.
 
Jelei: vérbőség,hólyagképződés, elhalás. A fagyás súlyos következményekkel járhat. ujjunkat,
kezünket, lábunkat, de akár az életünket is elveszíthetjük!
 
 
Okai: elégtelenöltözködés, fáradság, túlzásba vitt alkoholfogyasztás, a vérkeringést
akadályozó szoros ruha, hideg helyen való huzamosabb tartózkodás.
 
Alegenyhébb fagyási tünetek: rendszerint a fülön, az ujjakon és azorron jelentkeznek, a bőr elfehéredik, de fájdalom nincs.
 
Kezelése: a megfagyottrészt takarjuk le.
 
 
Aközepesen súlyos fagyási sérülés: tüneteirendszerint a fülön, az ujjakat, a kezet, a lábakat, az arcot néha a térdet és
a láb felső részét érinti: A fagyott testfelület elfehéredik, viasszerűvé
válik, megkeményedik és elgémberedik. A bőrfelület kékesre vagy lilásra is
elszíneződhet. Ha fennáll az újbóli fagyás veszélye, ne kezdjük el a
kiolvasztást csak akkor lássunk hozzá, ha biztos helyre értünk. áztassuk a
testrészt 40-42 fokos vízben és várjuk meg míg a hús hússzínűre változik,
ilyenkor erős fájdalmat érzünk, és a bőrön egy napon belül nagy hólyagok
keletkeznek. A hólyag kiszúrása szigorúan tilos 2-3 héten belül magától
felszakad, ekkor úgy kell el járni mint egy átlagos sebnél.
 
Vízbeeséstélen:ha véletlenül vízbe estünk, azonnal cselekedni kell, különben perceken belül
meghalhatunk, egész egyszerűen nem kapunk levegőt, elveszítjük a kontrollt az
izmaink fölött, és súlyos hidegrázást kapunk. A vízbeesés utáni pillanatban
amilyen gyorsan és lendületesen csal tudunk induljunk el a partra, ha kiértünk
a szárazföldre, hemperegjünk meg a hóban ( ha van ), vagy a földön hogy
eltávolítsuk magunkról a lehető legtöbb vizet, vetkőzzünk le és mihamarabb
húzódjunk valami menedékhelyre, és szárítsuk meg a ruhánkat.
 
Leégés: a hóról illetvea jégről visszatükröződő napsugarak könnyen leégést okozhatnak. a
legérzékenyebb pontok: az ajak, a szemöldök és az orr. Ha erős intenzív a
napsugárzás ezeket a felületeket takarjuk le védjük őket.
 
Hóvakság: ez ellen tegyünk fel napszemüveget hanincs esetlegesen nyírfakéregből készíthetünk magunknak.
 
Hóvakságtünetei:gyulladt vörös, könnyező szemek fejfájás.
                      
Fontos tudnivalók hegyes terepen
Alapvetőtudnivalók:
-
ne pazaroljuk az energiánkat a testsúlyunk mindig a lábunkra nehezedjen, a
törzset és a kart ne erőltessük.
-
mielőtt megkapaszkodunk egy kőben mindig kopogtassuk meg, a kongó hang azt
jelzi hogy a kő instabil.
-
kezünket emeljük vállmagasságba ezzel biztosítsuk a megfelelő vérkeringést.
-
mindig nézzük meg figyelmesen hová lépünk.
-
köztünk és a sziklák közt egyszerre három érintkezési pontnak kell lennie.
-
lassú ütemes mozdulatokkal haladjunk.
-
gondolkodjunk előre, ha megtervezzük a mozdulatainkat, elkerülhetjük a
nehézségeket.
-
a sarkunk mindig legyen lent.
-
mászás előtt vegyük le a gyűrűnket karóránkat nagyon balesetveszélyes.
 
Gyaloglási szabályok:
-
ne rugdossuk a köveket, a lejtőn legurulva súlyos sérüléseket okozhatnak az
esetleg alattunk haladóknak.
-
hegyi terepen ne ugráljunk mert a szinte tenyérnyi tapadási helyen ráadásul
laza kőzet vagy föld borítja könnyen elcsúszhatunk és lezuhanhatunk.
Alapvető egészségügyi ismeretek
 
Alégutak szabaddá tétele három módon történhet. 
-
helyezzük tenyerünket az illető homlokára, és nem durván, de határozottan
hajtsuk hátra a fejét.
-
tenyerünk a sérült homlokán van, másik kezünk ujjai pedig az álla alatt.
-
tenyér a homlokon, a másik kéz a nyak alatt, s így szegjük hátra a fejet. A
műveletek következtében a száj kinyílik, a légutak pedig remélhetőleg szabaddá vállnak.
 
Lélegeztetésszájból szájba:a sérültet hanyatt fektetjük, szabaddá tesszük légútjait, és megnézzük,
lélegzik-e. Ha a beteg nem lélegzik, fogjuk be az orrát, és végezzünk gyorsan
négy erős befúvást a szájba, a gyorsaság azért fontos, hogy két befúvás között
a tüdő ne essen össze, a mellkas rugalmasságánál fogva magától visszasüllyed.
Folyamatosan ellenőrizzük, emelkedik-e a mellkas az óvatos befúvások  hatására ha nem akkor a beteget fektessük azoldalára és ütögessük hátba a két lapockája közt, hogy a lehetséges akadály
kimozduljon. ismételjük meg gyorsan a befúvásokat, míg a mellkas hatszor meg
nem emelkedik, majd térjünk át a percenkénti 12 befúvásra,  míg a sérült spontán légzése helyre nem áll,ez sok időbe is kerülhet, de soha ne adjuk fel a társunk élete múlhat ezen. Ha
a légzése már magától működik azonnal hagyjuk abba lélegeztetést.
 
 
Lélegeztetésszájból orrba:e módszert akkor alkalmazzuk amikor a szájból szájba lélegeztetés nem
lehetséges, ha a sérült száján, állkapcsán sérülés van. tegyük a kezünket
szorosan a sérült szájára, és fújjunk levegőt a sérült orrába. Továbbiakban
ugyanúgy kell eljárni mint az előző módszernél.
 
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 8:22 PM | Üzenet # 3
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Újraélesztés: fektessükhanyatt a beteget a mutató és középső ujjunkkal tapogassuk ki a bordáit, és
tegyük kezünket arra a pontra, ahol a szegycsont alján a bordák összefutnak.
hagyjuk a mutatóujjunkat ezen a ponton, és mérjünk ki kétujjnyi távolságot a
fej irányában. Amennyire csak tudunk, legyünk pontosak! Tegyük a másik kezünket
a mellkasra, közvetlenül a mérő ujjak mellé. Ekkor a kéz a szív fölött van.
Vigyázat ha a szívmasszást lentebb végezzük el megsérthetjük a májat. A
szívmasszást térdelő helyzetben végezzük, vállunkkal a sérült szegcsontja
fölött, hogy minél nagyobb nyomóerőt tudjunk kiváltani. Helyezzük kezünket
merőlegesen a másik kezünkre és kezdjük meg a szívmasszást, nyomjuk le a
mellkast percenként 80-szor gyerekeknél 100-120-szor, egyenletes erős, ritmikus
mozdulatokkal, mintegy 4 cm mélyen. A szívmasszást ne hagyjuk abba legalább egy
óráig vagy még meg nem jön a segítség.
 
Vérzések
 
Az
emberi szervezetben a vérerek szállítják a vért. Mint folyékony kötőszövet,
45%-ban különböző sejtekből  és 55%-banfehérje tartalmú folyadékból áll. Élettani esetben egy felnőtt ember
szervezetében átlagosan 4.5-5.5 liter mennyiség kering.
 
Kötésselszembeni elvárások:
-         nelegyen túl szoros
-         necsússzon le
-         nekorlátozza a beteget
-         nelegyen kényelmetlen a beteg számára
 
Vérzéstípusai:
-         hajszáleres
-         vénás
-         artériásvérzés
 
Hajszáleresvérzés:A felületes vérzés, a bőr és bőr alatti kötőszövet hajszálereinek
megrepedéséhez vezet. A seben keresztül vékony csíkban szivárgó vérzést
észlelünk, vagy csak gyöngyözik a felületen a vér. Lényeges veszteség nem
fenyeget. Ezt a vérzést steril fedőkötéssel látjuk el.
 
Vénásvérzés:Visszér sérülésekor a vér az ér nagyságának mértékében, esetleg nagyon bőven
folyik a sebből. Jellemző a vér sötétebb vörös színe. A visszerekben néhány
vízcm-nyi nyomás, ezért a vér nem nagy nyomással ürül. Ellátása a beteget le
kell ültetni illetve fektetni a vérző végtagot megemeljük a vérzés és a szív
közötti végtagon a ruházatot meglazítjuk. a vérzés észlelhetően csökkenni fog
egyes esetekben akár meg is szűnhet, Ezt követően nyomókötést helyezünk a
sebre, a vérző végtagot felkötjük vagy felpóckoljuk.
 
Artériásvérzés:a vérzések közül ez a legsúlyosabb. A vérzést a sérült terület felé futó
artéria elszorítása állíthatja el vagy csökkentheti. A testen vannak
úgynevezett artériás pontok ahil az ütőereket a csonthoz nyomhatjuk.
 
Artériáspontok:        
-  halánték
-
a szemek alatti terület az állkapocs oldalánál
-
váll vagy felkar
-
a felkar belső része
-
könyökhajlatok
-
a csukló belső oldala
-
a comb felső része és az ágyék között kb félúton levő pont
-
a térd felső része
-
a lábszár és a boka elülső része
 
Belsővérzés:erős ütés, csonttörés, mély sebek vérzést válthatnak ki, melynek tünetei a
következők: ájulás, sápadt arc, halvány bőr, melynek érintése hideg,
verejtékes, vöröses színű vizelet, véres vagy fekete, kátrányszerű széklet, vér
hányása vagy felköhögése. Fektessük a beteget a hátára, és pockoljuk föl a
lábait. Tartsuk meleg helyen, és bízzunk benne, hogy minél hamarabb ránk
találnak.
 
Égési sérülések
Elsőfokú: csak a legfelsőhámréteget érinti. Nem veszélyes.
 
Másodfokú: a bőr másodikrétege is megég. A bőr élénkpiros, felhólyagosodik. igen erős fájdalom 48 órán
keresztül is eltarthat. Folyadékvesztés léphet fel, és nagy a fertőzés
kockázata.
 
Harmadfokú: az égés során abőr két felső rétege roncsolódik, és a mélyebben fekvő szövetek is károsodnak.
Jelentős a folyadékveszteség, és fennáll a fertőzés veszélye. Az égett felület
gyakran elszenesedik, a sérült rendkívül erős fájdalmat érez. a túlélőnek
rengeteg folyadékra van szüksége, de azért figyeljünk oda túl sok sem lehet.                         
                                          
Ellátása:                            -     az égett bőrt azonnal öblítsük le steril,hideg vízzel.
-         azégett felületről távolítsuk el a testidegen anyagokat.
-         asebet mossuk meg, vonjuk be vékonyan jóddal, majd kenjünk rá antibiotikumos
kenőcsöt.
-         azégett felületre tegyünk nem tapadó steril gézpárnát. Légmentesen záródó kötés
alkalmazása tilos!
-         afehér és sárga elhalt hámsejteket gondosan távolítsuk el.
-         atisztítást és a kötözést rendszeresen ismételjük
 
Égésisérülések százalékban:
-         fej-9%
-         törzselöl-2x9%
-         törzshátul-2x9%
-         felsővégtag-2x9%
-         alsóvégtag elöl-2x9%
-         alsóvégtag hátul-2x9%
-         nemiszervek-1%
-          
Kígyómarásellátása:Ha a kígyó meg mar minket lehetőleg öljük meg ettől sokkal jobban érezzük
magunkat és a              kígyófajmeghatározása is könnyebb lesz.
-         abeteget fektessük le és azonnal rögzítsük a megharapott részt, hogy ne
mozgathassa.
-         abeteg feküdjön meleg helyen és ne beszéljen
-         kezdjükmeg az ellátást
-         vágjukbe a bőrt a marás alatti izommal párhuzamosan x vágás legyen és ne vágjunk
ízületbe
-         szúrjukki a mérget valamilyen mechanikus szerkezettel. a szánkat csak a legvégső
esetben használjuk, de csak akkor ha nincs lyukas fogunk vagy valamilyen
sérülés a szánkban.
-         avágás és a méreg kiszívása csak akkor kell alkalmazni ha nincs ellenszérum e
közelben
-         érszorítótszorítókötést és hideg borogatást ne használjunk
-         betegnektilos az evés és az alkoholfogyasztás
-         amegmart személyt itassuk de csak kevés vizzel
 
 
 
 
 
 
 
Klimatológiaialapismeretek
Szél-A levegő vízszintes áramlását szélnek nevezzük. A szélvektormennyiség, tehát iránya és nagysága van. A felszíni szelet 10 méter
magasságban mérjük.               
Szélirány
Azt az irányt adjuk meg, ahonnan a szél fúj. A szélirányt a legközelebbi 10
fokra kerekítve vagy az égtájak, illetve mellékégtájak szerint közöljük. Az
északi iránynak a 0° (vagy 360°), a keletinek a 90°, a délinek a 180°, a
nyugatinak pedig a 270° felel m                       
Szélsebesség
A szélsebességet m/s-ban vagy csomóban (knot) mérjük. A talajszél esetén
megadjuk az átlagszelet, azaz a szélsebesség átlagértékét és az elmúlt óra
folyamán bekövetkezett legnagyobb széllökést. Az átlagszelet 10 percre, a
széllökést a repülésmeteorológiai táviratokban az elmúlt 2 percre
vonatkoztatjuk, általános meteorológiai jelentésekben pedig az elmúlt egy óra
legnagyobb széllökése kerül megadásara. 1m/s = 1,944csomó = 3,6km/h. A
meteorológiai térképeken a mért vagy előre jelzett szelet szélzászlóval adjuk
meg.                                                       
A szél kialakulásánakokai
Ahhoz, hogy a levegőben vízszintes irányú légmozgások kialakuljanak,
nélkülözhetetlen feltétel a horizontális légnyomáskülönbség. Gázok esetében
ugyanis, ha a gázon belül két pont között nyomáskülönbség alakul ki, azonnal
megindul a kiegyenlítődés, vagyis a magasabb nyomású pont felől az alacsonyabb
nyomású pont felé fog a gáz áramlani. Ez a mozgás, ez a folyamat addig tart,
míg a nyomáskülönbség meg nem szűnik. Teljesen hasonlóan: ha a levegőben két
hely között horizontálisan nyomáskülönbség alakul ki, akkor azonnal megindul a
levegő áramlása a magasabb nyomású hely felől az alacsonyabb nyomású hely felé. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Ikon

° (fok)

Angol rövidítés

Magyar rövidítés

Teljes név



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image001.gif[/img]

337,5° - 22,5°

N

É

északi



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image002.gif[/img]

22,5° - 67,5°

NE

ÉK

észak-keleti



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image003.gif[/img]

67,5° - 112,5°

E

K

keleti



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image004.gif[/img]

112,5° - 157,5°

SE

DK

dél-keleti



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image005.gif[/img]

157,5° - 202,5°

S

D

déli



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image006.gif[/img]

202,5° - 247,5°

SW

DNy

dél-nyugati



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image007.gif[/img]

247,5° - 292,5°

W

Ny

nyugati



[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image008.gif[/img]

292,5° - 337,5°

NW

ÉNy

észak-nyugati


 
A szelet meghatározó erők
Ahhoz, hogy valamely levegőrész nyugalmihelyzetéből kimozduljon, valamilyen erőhatás szükséges. A levegőben a
vízszintes mozgásokat kiváltó erő a nyomáskülönbségből, a nyomáskülönbség pedig
hőmérséklet-különbségből származik. A felhőben keletkezett vízcseppek és
jégkristályok kis súlyuk és nagy felületük miatt eleinte nem hullanak  lefelé, hanem keletkezésük helyén lebegnek. Haegy bizonyos nagyságot elérnek, elkezdenek hullani, de még nem biztos, hogy
csapadék lesz, mert telítetlen helyre érve elpárologhatnak. Azok a részecskék,
amelyek tényleg földet érnek - a csapadékelemek. Kis cseppek csak nagyon
alacsony felhőkből hullanak. Csapadéknak tehát a földfelszínen megjelenő
szilárd vagy cseppfolyós halmazállapotú vizet nevezzük. A csapadék túlnyomó
többsége felhőkből származik eső vagy hó formájában, de a vízgőz kicsapódása, kikristályosodása
végbemehet közvetlenül a felszínen is, így megkülönböztethetünk hulló és nem
hulló csapadékfajtákat.                                               
 
 
 
 
 
 
Nem hulló csapadékok
Harmat: A felszínre apró cseppek formájában kicsapódó vizetnevezzük. A harmat nyugalomban levő vagy nagyon gyenge légmozgású levegőben
keletkezik. Kialakulásának oka a felszín kisugárzás útján történő lehűlése. Ha
a lehűlés során a hőmérséklet a levegő harmatpontját eléri, akkor a vízgőz a
felületen kicsapódik. Ez pozitív hőmérsékleten következik be. A harmatképződés
főleg ősszel jelentős.  
Dér: A felszínen apró jégkristályok formájában megjelenővizet nevezzük. A dér a fent leírt feltételek mellett a harmathoz hasonló
körülmények között képződik, azzal a különbséggel, hogy a folyamat negatív
hőmérsékleten zajlik le, vagyis a harmatpont 0°C alatt van. A kicsapódás
ilyenkor szilárd vízrészecskék alakjában jelentkezik.                                                                                                         
Zúzmara: Az áramló levegőből rakódik le. Megkülönböztetünkkristályos, "folyékony" és durva zúzmarát.                                                                
Kristályos zúzmara: Enyhelégmozgású, nedves levegőben alakul ki. Ekkor a kisugárzás révén lehűlt
tárgyakon (fák, kerítések, huzalok) a légáramlásnak kitett oldalon a lassan
mozgó és a felületnek ütköző levegő vízgőztartalmának egy része jégkristályok,
jégtűk formájában a lehűlt felszínre csapódik, de csak akkor, ha az áramlásnak
kitett felület hőmérséklete 0°C alatt van.                                              
Folyékony zúzmara: A leírtakhoz hasonlóan képződik, de ebben az esetbena kitett felület hőmérséklete 0°C fölött van.                                                                            
Durva zúzmara:Szintén gyengén áramló levegőben képződik a talajfelszínből kiemelkedő tárgyak
szélnek kitett oldalán. Ebben az esetben azonban nem a vízgőz kristályosodik
ki, hanem az áramló levegő által szállított túlhűlt vízcseppek fagynak ki a
tárgyaknak ütközve.
 
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 8:23 PM | Üzenet # 4
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Hulló csapadékok

A hulló csapadékok különféle
csapadékképződési mechanizmusok révén jönnek létre. A felhő, illetve ködelemek
olyan méretűvé növekszenek, melynél az esési sebesség már jelentős, a létrejött
csapadékelemek így kihullanak a felhőből, illetve ködből. Amennyiben a felhő
alatti légrétegen áthaladva nem párolognak el és elérik a talajfelszín, akkor
csapadékról, ha viszont még a felszín elérése előtt elpárolognak, akkor
csapadéksávról (virgáról) beszélünk
Ahulló csapadékok formái
Cseppfolyós csapadékok
Szitálás: apró vízcseppekből álló egyenletes, cseppfolyóscsapadék, legtöbbször St felhőből vagy köd esetén hullhat.                                                                                
Eső, záporeső: csendes, vízcseppekből álló csapadék, erőssége lassanváltozik, hullhat Ns, Sc, As és Cu felhőkből.                                                                      
Ónos eső: túlhűlt vízcseppekből álló eső, a cseppek a talajraérve az ütődéstől megfagynak. Jellegzetes hőmérsékleti rétegződés kell
kialakulásához: a magasabb légrétegek hőmérséklete pozitív, a talajmenti
rétegeké negatív. A fagypont alatti hőmérsékletű rétegeknek olyan vastagnak
kell lennie, hogy a rajta áthaladó vízcsepp 0°C alá tudjon hűlni.    
 
                                                                                                    
                                            Szilárd csapadékok                                                                                                    Hó, hózápor: szilárd, változatos formájú kristályokból, csillagokból áll,intenzitása lassan változik. Főként Ns, As, Sc, St és Cu felhőzetből
hullik.                             
Hódara: szilárd, fehér vagy matt színű, átlátszatlan, kerekvagy kúpos gömb alakú jégszemcsékből áll. A szemcsék kemény talajra érve
visszapattannak és gyakran eltörnek. Ez a csapadékfajta nagy túltelítésnél és
erős feláramlásnál jön létre negatív talajközeli hőmérsékletnél. Főként Sc, Cu
és Cb felhőkből hullik.  
Jégdara: szilárd,félig átlátszó, sima jéggömb, erős feláramlás esetén túlhűlt vízcseppek
megfagyásával keletkezik, amelyre újabb vízrészecskék fagyhatnak. Jégdara
kizárólag Cb felhőből hullik.                                                                       
Fagyott eső: átlátszó, rendszerint gömb alakú jégrészecskékbőlálló csapadék. A csapadéknak ez a formája erős hőmérsékleti inverzió esetén
alakul ki. Ebben az esetben a talajközeli negatív hőmérsékletű légrétegeken
áthaladó esőcseppek még a felszínre érkezés előtt megfagynak. Általában As és
Ns felhőkből hullik.                  
Szemcsés hó: igen kicsi, átlátszatlan fehér jégszemcsékből állócsapadék. A csapadéknak ez a fajtája az eső, szitálás szilárd halmazállapotú
formájának felel meg, leggyakrabban St felhőből hullik.                                                                       
Jégtű: igen kicsi, lemez alakú jégkristályokból állócsapadék. Ez a csapadék -10°C-nál alacsonyabb hőmérsékleten, gyorsan hűlő
légtömegben keletkezik.     
Jégeső: szilárd, változatos formájú és méretű jégdarabokbólálló csapadék, csak heves záporok alkalmával Cb felhőből hullik, akár
pulykatojás nagyságú is lehet. Kialakulásában a felhőn belüli heves
feláramlásnak van szerepe.
Vegyes halmazállapotú csapadék
Havas eső: esőcseppek és hókristályok együttes hullása, a hó egyrésze alacsonyabb, melegebb rétegekben megolvad.                                                                   
A csapadék látástávolság-csökkentőhatása
A csapadékhullás, akár cseppfolyós, akár szilárd halmazállapotú, általában
csökkenti a látástávolságot, emellett gyakran alacsony szintű felhőzet vagy köd
kialakulásához vezethet. A csapadék telítetlen légrétegeken keresztül hullva
párolog, ami növeli a levegő nedvességét és csökkenti hőmérsékletét.
Újrakondenzálás esetén alacsony szintű felhő vagy köd keletkezik, ami fokozza
látásrontó hatását
                                                                           Eső                                                                                                                   A látástávolság függ a cseppek nagyságától és az adotttérfogatban lévő koncentrációjától, amit az eső intenzitásával jellemezünk.
Gyenge eső hatása általában nem nagy, de az intenzitás növekedésével a látás
egyre romlik: mérsékelt esőben általában 3-10km, erős záporban akár 100 - 500 m
közé is csökkenhet.                                                                                                              
Szitálás
A látástávolság a csapadék intenzitásától függ - ha nagyon sűrű, akkor erősen
leronthatja. Szitálás esetén a látástávolság általában 0,5 - 3 km között van,
de ennél kisebb értékek is előfordulhatnak.                                                                            
Havazás
A legnagyobb látásromlást okozhatja - már a mérsékelt intenzitás is 1km alá
csökkentheti a látástávolságot, de erős havazásban, hózáporban 50 - 200 m is
előfordulhat. Ha a talaj közelében erős szél van, hófúvás is kialakulhat,
különösen száraz, apró szemű hó esetén, ami tovább rontja a látást.
 
Szignifikánsidőjárási jelenségek
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image002.gif[/img]Derült égbolt (0 okta, SKC)-.Ez nem azt jelenti, hogy nincs egyetlen felhő sem az égbolton, hanem azt, hogy a mennyisége csekély.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image003.gif[/img]Gyengén felhős(1-2 okta, FEW) - Az égbolt 1-2 nyolcad részét fedi a felhőzet.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image004.gif[/img]Közepesenfelhős (3-4 okta, SCT) - Az égbolt 3-4 nyolcad részét fedi felhőzet.                                                                                     
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image005.gif[/img]Erősen felhős(5-7 okta, BKN) - Az égbolt 5-7 nyolcad részét fedi felhőzet.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image006.gif[/img]Borult (8 okta, OVC)- Teljes a felhőfedettség, az ég kékje sehol sem látszik.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image007.gif[/img]Szitálás - Apró,0,5 mm-nél kisebb átmérőjű vízcseppek lassú, többnyire egyenletes hullása,
melyeket a gyenge szellő is eltérít a függőleges iránytól. A látástávolság
általában 0,5-3 km között van.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image008.gif[/img]Eső - 0,5 mm-tmeghaladó átmérőjű vízcseppek mérsékleten gyors hullása. Gyenge szellő nem
téríti el őket függőleges iránytól. A hullás intenzitása mérsékelt ütemben,
vagy egyáltalán nem változik, de az intenzitás növekedésével a látástávolság 3-
10km közé csökkenhet.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image009.gif[/img]Ónos eső - Atalajon, illetve a tereptárgyakon, azok fagypont alatti hőmérséklete miatt
megfagyó és jellegzetesen jégbevonatot képező eső, vagy enyhe légrétegekből
fagyos levegőrétegeken áthulló, túlhűlt esőcseppek, melyek a felszínre érkezve
azonnal megfagynak, és azon jégbevonatot képeznek.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image010.gif[/img]Záporeső - Nagyobbvízcseppek heves hullása (átmérőjük lényegesen nagyobb, mint 0,5 mm), többnyire
gyakori megszakításokkal és erősségbeli változásokkal, élesebb térbeli
elhatárolódásokkal, gyakran különálló felhőkből. Többnyire rövid ideig tart, de
a látástávolság a záporeső ideje alatt akár 100-500 méter közé is csökkenhet.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image011.gif[/img]Havas eső -Esőcseppek, és hókristályok együttes hullása, miközben a hó egy része az
alacsonyabb, melegebb rétegekben megolvad.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image012.gif[/img]Hószállingózás- A hópelyhek lassú, többnyire egyenletes hullása, amelyeket a gyenge szellő is
könnyedén eltérít a függőleges iránytól. Ha eközben esőcseppeket is észlelünk,
a havas eső ikont kell használni!
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image013.gif[/img]Havazás - Szilárd,változatos formájú jégkristályokból, csillagokból álló hópelyhek állandó,
mérsékelt intenzitású hullása.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image014.gif[/img]Intenzívhavazás - Intenzitása folyamatosan kb. 5 cm/h mértékű, miközben alátástávolság 50-200 méter közé korlátozódik.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image015.gif[/img]Hózápor - Szilárd,változatos formájú kristályok heves hullása, időnként erősségbeli
változásokkal, és rövid megszakításokkal. Egészében többnyire rövid ideig tart.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image017.gif[/img]Párásság - Amikora relatív légnedvesség mértéke a 80%-ot eléri vagy meghaladja, a látásromlást
elsősorban a vízcseppek túlsúlyba kerülése okozza, miközben más szignifikáns
időjárási jelenség nem tapasztalható.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image019.gif[/img]Köd - A talaj közelilégréteg harmatpont alá csökkenésére bekövetkező felhőképződés (St), ami miatt
a látástávolság jellemzően 1000 méter alá csökken.
                              Légelektromos jelenségek és kísérőik
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image020.gif[/img]Száraz zivatar- Ezt az ikont akkor kell alkalmazni, ha egy kialakulófélben lévő, vagy
közeledő zivatargóc esetén csapadéktevékenység még nincs, de az elmúlt 10
percben hangjelenséget észleltünk. Ha csak a villámlást láttuk hangjelenség
nélkül, akkor nem szabad zivatartevékenységet jelenteni, mivel pl. egy éjszakai
észlelésnél a villámlás fénye több száz (!) km-ről is látszik.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image021.gif[/img]Zivatar - Hangjelenség(dörgés) észlelése mellett váltakozó intenzitású, (folyékony halmazállapotú)
csapadékhullást tapasztalunk.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image022.gif[/img]Hózivatar -Hangjelenség kíséretében észleltünk az elmúlt 10 percben váltakozó intenzitású,
szilárd halmazállapotú csapadékhullást (havazást).
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image022.gif[/img]Jégeső - Szilárd,változatos formájú és méretű, akár nagyobb jégdarabok hullása. Jellemzően Cb
felhőből, a heves feláramlás miatt keletkezik.        Hőmérséklet:Aléghőmérsékletet °C (Celsius-fokban) határozzuk meg.
Nagy vertikális kiterjedésű felhők

E kategóriába soroljuk azokat a felhőket, melyek nagy vertikális méretük miatt
több magassági szinten is jelen vannak. Jellemzően a gomolyfelhők tartoznak
ide.


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Chintamani/h2m524m7emuzd1l1.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image024.jpg[/img][/url]

Cumulus [Cu](Chintamani)
Magyar nevén gomolyfelhő. Konvektív úton, jellemzően nyáron kialakuló
felhőfajta, mely záporszerű csapadékot is okozhat.



 

 
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/JK.71/6s0zf32zhd55d4o8.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image026.jpg[/img][/url]

Cumulus mediocris [Cu med] (JK.71)
Közepesen fejlett gomoly, továbbra sem valószínű, hogy csapadékot ad.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Chintamani/qygj9ry8w7vec7qk.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image028.jpg[/img][/url]

  Cumulus congestus [Cu con] (Chintamani)
Erős, fejlett gomolyfelhő. Rendszerint erős feláramlásra utal.    
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Efy75/0nsehna9s0p2e6xu.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image030.jpg[/img][/url]

Cumulus mamma [Cu mam] (Efy75)
A vattapamacsok komoly vihar előjelei lehetnek.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/xyx/02pdhr3w4k9exsv8.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image032.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus [Cb](xyx)
Zivatarfelhő, melyből csapadék hullik, az esetek túlnyomó többségében
elektromos tevékenységet is mutat.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/berci333/55dkrpokcrs9ebuf.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image034.jpg[/img][/url]

      Cumulonimbus incus [Cb in] (berci333)
      Üllő. Erőteljes feláramlás esetén a felhő teteje   eléri a tropopauzát, majd innentől horizontális irányban terül szét.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/nandiwrc/4naqnkgcz8owdj5k.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image036.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus arcus [Cb arc] (nandiwrc)
Zivatarfelhők oldalán a csapadéksávot határoló, heves feláramlással létrejövő
"felhőgallér"
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/karrimor/fs062ny8rlp5vx09.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image038.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus calvus [Cb cal] (karrimor)
A feláramlásban a zivatarfelhő tetejének körvonalai elmosódnak, de még nem
egyértelműen jégből állnak.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Gia/3r4lr48xtgdak3be.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image040.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus capillatus [Cb cap] (Gia)
A zivatarfelhő felső része eljegesedik.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Peti73/jroxzikz8t2s6plv.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image042.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus praecipitato [Cb pra] (Peti73)
Csapadéksáv, mely a talajt is eléri.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/szael/1gjdnl25w7lgdiob.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image044.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus velum [Cb vel] (szael)
Cumulonimbus felhőket kísérő szalagszerű képződmény.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/fireman/lkcj2yoasp5okxbu.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image046.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus pileus [Cb pil] (fireman)
Felhősapka. A zivatarfelhő tetején elmosódott körvonalú lepel látszódik.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Susie/ne314y8ij2u8nimq.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image048.jpg[/img][/url]

Cumulonimbus mamma [Cb mam] (Susie)A hatalmas vattákra emlékeztető megjelenés a nagy labilitásra és várható heves zivatarokra figyelmeztet.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Cpower/vz3px4yseqh5ssa9.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image050.jpg[/img][/url]

Szupercella [SC](Cpower)
Nem valódi felhőtípus. Olyan zivatarfelhő, mely hosszú órákon át képes
fentmaradni, és heves időjárási eseményeket okoz. Jellegzetes ismertetőjele a
falfelhő.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/matekati/qdc9v4vck9rpsx7i.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image052.jpg[/img][/url]

  Tuba [Cb tub] (matekati)
Felhőtölcsér, légörvény, mely a benne zajló felhőképzés miatt lesz látható.
Földetérése esetén tornádónak nevezzük, ekkor hatalmas pusztítást végez,
életveszélyessé válhat.
 


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/romayor/di8tckk4a5i6y4rh.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image054.jpg[/img][/url]

Pyrocumulus [PC](romayor)
Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) által megindított feláramlás nedvességet
is szállít magával.    
 


















Magas szintű felhők

A csoportba azon 7 ezer méternél magasabban elhelyezkedő felhőtípusokat
soroljuk, melyek már kizárólag jégből állnak.


[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Efy75/0my64hbw4uhu0ix3.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image056.jpg[/img][/url]

Cirrus intortus [Ci in] (Efy75)
Szabálytalanul, kuszán elhelyezkedő rostok.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Brett/u5ovjfjj3cpeqor8.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image058.jpg[/img][/url]

Cirrus uncinus [Ci un] (Brett)
Olyan cirrus felhő, melynek vége kampó alakban elhajlik, melyet szélnyírás
okoz.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Dorka/wsm8umdqk6nznm7w.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image060.jpg[/img][/url]

Cirrus spissatus [Ci spi] (Dorka)
Sűrű rostokkal tarkított fátyolfelhő.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/bareszsopte/8ddu9dbrh4s1k81d.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image062.jpg[/img][/url]

Cirrus fibratus [Ci fib] (bareszsopte)
Párhuzamosan elhelyezkedő rostos szálak.



 

 



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Tusy/rkxb926wj47z0y6q.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image064.jpg[/img][/url]

Cirrus vertebratus [Ci ve] (Tusy)
Ritka, szálkás formájú felhőtípus, mely leginkább a halfilére emlékeztet.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Susie/5triw0tpqercri1t.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image066.jpg[/img][/url]

Cirrus virga [Ci vir] (Susie)
Rendkívül ritka felhő, a csapadék a földetérés előtt elpárolog.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Chintamani/7ku99lucffgot2xe.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image068.jpg[/img][/url]

Kelvin-Helmholtz-féle Cirrus [Ci K-H] (Chintamani)
Igazi különlegesség, melyet a nagy szélnyírás okoz, élettartamuk néhány perc.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Chintamani/30vw1mjv97tjcivk.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image070.jpg[/img][/url]

Cirrostratus [Cs](Chintamani)
Magassági rétegfelhő.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Dorka/nng1usw93ncsklfp.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image072.jpg[/img][/url]

Cirrostratus nebulosus [Cs neb] (Dorka)
Elmosódott körvonalú, homogén rétegfelhő. Gyakran megfigyelhető benne a
melléknap-jelenség.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/Chintamani/fht7s1s9jxxc7jcw.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image074.jpg[/img][/url]

Cirrocumulus [Cc](Chintamani)
Népi nevén bárányfelhő. Apró, vattaszerű pamacsok sokasága.



[url=http://www.idokep.hu/keptar/users/digiptr/5cloz5zfhg3z7taw.jpg][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image076.jpg[/img][/url]

Cirrocumulus undulatus [Cc un] (digiptr)
Hullámos magassági rétegfelhő.
 
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 8:31 PM | Üzenet # 5
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Az éghajlat legyőzése 
Melegruházat:Ez a második réteg, ideális esetben"paplan" dzseki csuklyával.. Mozgás közben ezt a ruhát ne viseld,
csak ha különösen hideg van.
 Egyujjas kesztyű:Afagysérülés elkerülése céljából hordd, különösen akkor, ha fémet kell
érintened. Külön ujj van kiképezve a mutatóujjnak, hogy tudj tüzelni a
lőfegyvereddel. Kösd hozzá a kesztyűket egy madzaghoz, majd bújtasd át a
zubbony ujján, hogy le tudd venni anélkül, hogy elhagynád.
Vízállóruházat:Ideális esetben GORETEX anyagból készüla negyedik réteg, amely vízálló, de a felhalmozódott testhőt átengedi. Fagypont
alatti hőmérsékleteknél ne ez legyen a felső réteg, mert a párolgó testhő
jégpáncélt képez, amely csökkenti a testhőmérsékletedet.
Bakancs:Hőszigeteltnekkell lennie és lehetőleg Goretex lábszárvédővel legyen lezárva. Mosd ki a
bakancsot kívül-belül havonta egyszer.
Zokni: A lábat szárazonkell tartani, a vizes zoknit a lehető leghamarabb át kell cserélni és
megszárítani.
Alsóruházat:Legjobba polipropilén ing és alsónadrág, az anyag jól szellőzik, a zipzár nem
érintkezik a bőrrel, a kézelő betakarja a csuklódat és az ing széles háta
mélyen lenyúlik, nem húzódik fel, ha lehajolsz.
Hátizsákborító:Vízállónylon, fehér álcázó anyag, néha kifordítható, zöld a hátoldala, így tundrai és
erdei viszonyok között is alkalmazható.
Hőszigeteltmatrac:Szükségvan rá, ha alszol vagy pihensz, hogy csökkentse a hideg föld hatását a
testedre.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hideg elleniruházat 
Éppen elegendő ruha kell, hogy rajtad legyen, ahhoz,
hogy megvédjen a hidegtől, azt is tudnod kell, hogyan lehet a legmelegebbet
kihozni belőle. Négy fontos szabályt kell figyelembe venned a test melegen
tartásához.
Rétegesenés lazán öltözködj:A túlságosan szoros ruházat éslábbeli elszorítja a vérkeringést és a hidegtől betegséget kaphatsz. A
ruharétegek közötti levegőréteget is kiszorítja, csökkentve ezzel a hőszigetelő
hatást. Több rétegnyi ruha többet ér, mint egy ugyanakkor vastag ruha, mert a
közéjük szorult levegő hőszigetelő hatású. Ráadásul a többrétegű öltözködés azt
is elősegíti, hogy egy-egy réteg ruhát le- vagy fölvegyél, hogy elkerüld az
erős izzadást vagy növeld a melegítő hatást.  Ne öltözz túl melegen:Ha nagyon meleged van, izzadsz és a ruhád beszívja anedvességet. Ez kétféleképpen hat a testhőmérsékletedre: a nedvesség csökkenti
a ruházat hőszigetelő hatását és ahogy az izzadtság párolog, tested kihűl.Úgy
igazítsd ruházatodat, hogy ne izzadj. Ki lehet gombolni a csuklyás katonai
zubbonyt vagy dzsekit, le lehet venni egy belső réteget vagy az egyujjas
kesztyűt, hátra lehet csapni a zubbony csuklyáját és vékonyabb sapkát fölvenni.
A fej és a kéz könnyen elfecsérli a hőt, ha melege van.Tartsdszárazon a ruházatodat:Hidegben a belső ruharétegekkönnyen átáznak az izzadtságtól és a külső réteg, hacsak nem vízlepergető
anyag, könnyen átázik a hótól és zúzmarától, amelyet a test hője fölmelegített.
Viselj vízlepergető anyagból készült külső ruházatot, amennyiben lehetséges.
Ellenáll a testhőtől felmelegedett hónak és zúzmarának. Melegebb helyre való
belépés előtt söpörd le magadról a havat és a zúzmarát. Az óvintézkedések
ellenére lesznek alkalmak, hogy vizes leszel. Ekkor a ruha megszárítása a fő
probléma. menetelés közben akaszd a nedves kesztyűt és zoknit a hátizsákodra:
van, amikor a nap megszárítjaezeket a ruhadarabokat. Sok anyag elveszíti hőszigetelőhatását, ha benedvesedik. A népszerű liba- és kacsatoll reménytelenül
összesűrűsödik, ha víz éri és elveszti a levegős belső tereit, aminek
hőszigetelő hatását köszönheti. A pamut és a testhezálló kapok szőr vattakabát
szintén nehéz és hideg lesz. A gyapjú azonban jól viseli magát még vizesen is,
mint a modern, szintetikus anyagok, pl. a poliészter, amelyet egyrétegű
bélésnek lehet szőni, de vastag gyapjúszerű csomókban is lehet, amelynek még az
is az előnye, hogy a belső rétegekből kifelé hajtja a vizet. A test melegen
tartására tett erőfeszítéseket kordában kell tartani a túlhevülést és izzadást
megelőzendő. Egy fa kivágása menedék készítéséhez végzetes lehet, mert hatalmas
energiaveszteséget, létfontosságú források felemésztését és a ruha izzadtsággal
való eláztatását jelentheti.Fagysérülés:A hideg idős körülményekfagysérüléshez és alacsony testhőmérséklethez vezetnek, mivel a hideg a testet
kívülről és belülről is támadja. Kiálló testrészeid (a kezed, lábad, füled,
orrod) különösen nagy veszélyben vannak a fagysérüléstől, de bármely
időjárásnak kitett testrész veszélyben van, különösen, ha a hideget
megsokszorozza a jeges szél. A hideg szél hűtőhatását észben kell tartani, ha
hidegben kell tartózkodnod. Egy, már eleve hideg hőmérséklet fagyos széllel
párosulva úgy lehűti a levegőt, hogy az már halálos lehet.Hálózsákkészítése:Hanincs hálózsákod, készíthetsz egyet ejtőernyőből vagy hasonló anyagból és
természetes, száraz anyagból, mint pl. levelek, tűlevelek és moha. Ezeket az
anyag két rétege közé tedd. Bár a napi mosdás kényelmetlen és nehéz a hideg
éghajlaton, meg kell tenned. Megelőzheted vele a bőrkiütéseket, melyek
komolyabb problémához vezethetnek. Némely helyzetben hófürdőt is vehetsz. Végy
egy maroknyi havat és mosd meg azokat a területeket, ahol jobban izzadsz, pl. a
hónaljak, a lábak között elől és hátul, majd töröld szárazra magad. Ha fürdeni
nem tudsz, időről időre törölgesd meg ezeket a területeket. Ha lehetséges,
naponta moss lábat és tiszta, száraz zoknit vegyél fel. Alsóneműdet hetente
legalább cseréld. ha nem tudod az alsóneműdet kimosni, vedd le, rázd ki és
szellőztesd egy-két óráig.                                                                                                                         
 
ÉLELEM
 
Rovarok: ne gyűjtsünkolyan rovart, amely hulladékban dögben vagy ürülékben van illetve ezekből
táplálkozik, mert elképzelhető, hogy fertőzést hordoz. Ne feledjük az élénk
színű rovarok beleértve a hernyókat is általában mérgezőek. Élénk színük
figyelmeztetésül szolgál. Kerüljük a levelek alsó szélén élő lárvákat, mert
gyakran mérgező folyadékot termelnek. Büdösek és nyálkásak lehetnek, de hal
csalinak azért használhatóak. Óvakodjunk a nagy bogaraktól, mert gyakran erős a
szájszervük.
 
Méhés darázs:mindegyik ehető a báb a lárva és a kifejlett egyed is a házi méh pedig még
mézet is termel ez a legfinomabb az összes állati táplálék közül. A méz könnyen
emészthető és nagyon tápláló. Evés előtt távolítsuk el a lábukat illetve a
szárnyukat és a fullánkjukat, egy kis sütéssel javíthatunk az ízükön.
 
Hangyák: a hangyák alegkisebb fadarab körül is gyakran összegyűlnek onnan aztán összeszedhetjük
őket, de akár a fészkükbe is betörhetünk. Legyünk óvatosak a legtöbb hangya tud
harapni.
 
Hangyabolymint élelem:Keress egy hangyabolyt teríts le mellé egy nagyobb fóliát vagy esővédő kabátot.
Tekerj bele egy száraz ágat az egyik végébe úgy hogy az ág  felett a fólia árnyékot adjon. Ezután a fóliamindkét oldalát hajtsd fel támaszd meg valamivel kb oldalanként 10-10 cm
legyen. Ezután a bolyt hányd bele a fóliába, és várd meg míg a hangyák a
tojásokat az árnyékos helyre nem hordják, ha ez megvan szedd össze a tojásokat
egy edénybe és kisebb tűzön süsd meg őket egy kis cukorral sokkal ízletesebbé
teheted. Szükség esetén nyersen is fogyasztható. Ez az étel tele van fehérjével
akár napokig is el lehet rajta élni.
 
Nád: A nád gyökerétkeressük meg a víz alatt vagy az iszapban miután megtaláltuk keressük meg a
gyökérzetben valamelyik oldalra elágazó legvastagabb gyökeret azt vágjuk le.
Ezután pucoljuk meg hófehér színe van ez nyersen is fogyasztható illetve sütve.
Ez a táplálék tele van szénhidráttal napokig el lehet rajta élni.
 
Vízirovarok :a merülőke a tegzeslégy a szitakötő és a többi vízi rovarfaj, kifejlett
egyedeit illetve lárváit csak édesvízből gyűjtsük. Helyezzünk a vízbe egy finom
anyagdarabot inget vagy más ruhadarabot és használjuk hálóként. Ha szükséges
rögzítsük bottal. Induljunk el a folyóvízben a folyásirányának megfelelően,
menet közben felkavarva a medret. Az áramlat magával sodorja a rovarokat
amelyeket aztán a hálónk befog.
 
Giliszta: a legkiválóbbfehérje összetételű alapvető aminosavakból tartalmaz nagy mennyiséget és könnyű
megfogni. Fogyasztás előtt éheztessük egy napig majd nyomjuk össze az ujjaink
között
 
Akác: közepesnagyságú, apró levelű tövises fa. Fehér, rózsaszín vagy sárga virágai csoportokban,
apró gömbök formájában nyílnak. Gyökeréből vizet nyerhetünk, a magokat
megsütve, a fiatal leveleket és rügyeket főzve érdemes enni.
 
Hús: legjobb ha ahúst apró kockákra vágjuk és felforraljuk. A sertéshús különösen a melegben
lehet veszélyes, a vaddisznó általában féreggel fertőzött. A szarvas szintén
férges szokott lenni. A kivételesen kemény húst helyezzük 24 órára a
citromfélékből nyert savba. Így pácolva puhább lesz. Ezután forraljuk fel és
főzzük lassú tűzön, amíg meg nem puhul.
 
Belsőrészek:a májat nagyon körültekintően vizsgáljuk át. Akkor fogyasztható, ha szilárd,
szagtalan és nem borítják pettyek vagy kemény darabok. Először főzzük meg,
azután ízlés szerint süssük ki, A szív félig megfőzve, majd megsütve a legjobb.
Az agyból kiváló pörkölt készíthető. Nyúzzuk meg a fejet, majd lassú tűzön
forraljuk legalább 90 percen keresztül. A koponyáról nyúzzuk le az összes húst
beleértve a szemet , a nyelvet is.
 
Vér: Hagyjuk abba az edényben, amelybeösszegyűjtöttük, de fedjük le. A vér tetejére tiszta folyadék válik ki. Amikor
úgy látjuk, a kiválási folyamat véget ért öntsük le a folyadékot. szárítsuk ki
a megalvadt anyagot a tűzön. amíg szilárd masszát nem kapunk.
 
 
 
Hal: Ha édesvízbőlfogtuk ki valószínűleg nem tartalmaz baktériumot. A hal kevés főzést igényel.
Lassú tűzön főzve vagy levelekbe csavarva és izzó parázsra téve a legjobb. A
tyúkhúr és az acsalapu kiválóan megfelel erre a célra, a mérgező leveleket
viszont kerüljük.
 
Madarak: Az összes dögevő madárfélét főzzük meg!Az öreg varjú a feketerigó húsa kemény ezért legjobb hosszabban főzni mint az
átlag  madárféléket.
 
Hüllők:A legjobb hakibelezzük, majd durva kérges bőrében készítjük el. Tegyük izzó parázsra és
forgassuk folyamatosan. Ha a bőr elválik vegyük. Némelyik  ki belőle a húst és főzzük meg. Némelyikkígyó bőrén mérgező váladék van ezért a főzés előtt mindig vágjuk le a kígyó
fejét.
 
Rovarokés giliszták: A legjobb hamegfőzzük, majd felaprítjuk őket egy konzervdobozban. Elviselhetőbb azonban
ilyen élelmet fogyasztani, ha a forró kövön megszárítjuk, porrá zúzzuk és
levest vagy egyéb fazékban főzött ételt dúsítunk vele.
 
Tojás:A legjobbelkészítési módja a főzés, de ha nem áll rendelkezésre edény először egy
kihegyezett bot vagy kés nagyon hegyes végével szúrjunk lyukat a tojás egyik
végébe, majd süssük meg. ha forró parázsra helyezzük és lassan készítjük el,
kevésbé  valószínű, hogy megreped. Nefeledjük az olajban gazdag nagyobb levelek kiváló serpenyőként szolgálhatnak.
 
Zöldségek:Mossukmeg a növényt tiszta vízben majd addig főzzük, amíg meg nem puhul, vigyázzunk
gyakran és könnyen túlfőzhetjük a zöldségeket. A puha zöldségek gőz felett
óvatosan tovább puhíthatjuk ha biztosak vagyunk benne, hogy biztonságban lehet
fogyasztani.
 
Gyökerek: Némelyikmérgező, de a méreg főzés közben megsemmisül. A gyökereket mindig főzzük meg
mert így a keményebbek is mindig megpuhulnak. a sült gyökér is nagyon ízletes,
de előbb azt is főzzük meg legalább öt percig majd tegyük bele a földbe ásott
lyukba, takarjuk be parázzsal és hagyjuk megpuhulni.
 
Zuzmóés moha:Áztassuk egy éjszakát át tiszta vízben és adjuk a főt párolt ételekhez.
 
Egyéb túlélő módszerek
 
Oroszolaj: Felhasználhatókenőanyagként, ragasztóként illetve különféle bőrbetegségek kezelésére, fegyver
karbantartására, bakancs vízhatlanná tételéhez illetve tűzgyújtás elősegítésére
nedves időben.
 
Színeállaga: Sötétbarnasűrű folyékony halmazállapotú.
 
Készítése:40x40 cm gödrötáss, tégy az aljára egy üres konzervdobozt. Egy ugyanakkora másik
konzervdobozba tegyél összetekert nyírfakérget tedd a doboz tetejére a bontott
végek egymással szemben legyenek ezután óvatosan ágyazd körbe homokkal vagy
földdel azután gyújts tüzet a tetején pár óra múlva kiásod az olaj lecsöpögött
az alsó edénybe.
 
Taplókészítése:Ássegy akkora gödröt amilyenre szükséged van végy valamilyen szövetet tedd bele
egy konzervdobozba majd gyújts tüzet köré kis idő múlva vedd ki a vízből majd a
lyukat tömd be, hogy az izzás égés megszűnjön utána az így kapott elszenesedett
szövet kiváló gyújtó eszköz lehet. Egy apró szikra is lángra lobbantja.
 
Maorikemence:Ezt az egyszerű, de annál hatékonyabb módszer olyan nagyra építheted amekkorára
csak szükséged van még esetlegesen egy egész őzet, szarvast is megfőzhetsz
benne. Ha már az ételt beletetted ott is hagyhatod hogy más fontos dolog után
nézzél. Áss egy 60x60x60-as lyukat tegyél bele forró lehetőleg izzó köveket az
aljára majd második rétegként borítsd be mohával páfránnyal vagy egyéb zöld
levelekkel, az ételt csomagold be valamilyen nagyobb nem mérgező levélbe.
Ezután tedd bele a kemencébe, az egész gödröt borítsd be levelekkel illetve a
kitermelt földdel és helyezz el a közepén egy viszonylag nagyobb követ,
igazítsd el e felszínt és önts rá kb egy vagy két liter vizet. Két óra múlva
olyan lesz a hús illetve a különféle ételek mintha kuktában főzted volna meg.
 
 
Nyírfakéregdoboz:Készítsünk tároló dobozt vagy forraláshoz használható ideiglenes főzőedény a
nyírfakéreg belső rétegéből. Varrjuk vagy kössük össze kérget a tetejéhez
közel, hogy ne nyíljon szét. Ideiglenes dobozt a felső sarkakat hasított
peckekkel összetűzve is készítheted , ha viszont az edény hirtelen szétnyílik,
elveszítjük a tartalmát. Készítsünk egy másik dobozt, amelynek alapja az
előzőnél nagyobb is lehet a próbálkozást nem szabad feladni. Ha behajtjuk egy
kör alakú lapot, kúp alakú poharat kapunk.
 
Halkábítók: Ha kagyló éscsigahéjat nagyon forró tűzön égetünk, mész keletkezik. Ezt állóvízbe dobva
megmérgezhetjük a halakat, ám fogyaszthatóságukat ez nem befolyásolja.
 
Bóla: Ezt az eszköztelsősorban az eszkimók használták madarak elfogására illetve leterítésére.
Csomagoljunk köveket valamilyen szövetdarabokba és kössünk egyenként rájuk kb
80 cm kötelet ezt ismételjük minél többször attól függően mekkora eszközt
szeretnénk elkészíteni a másik végét a köteleknek szorosan kössük össze. Az
összekötött végénél forgassuk meg a fejünk fölött és dobjuk el a kiszemelt
áldozat vagy áldozatok felé.
 
Hangimódszer: Az edény nélküli módszer egy másikmódja, ássunk egy lekerekített oldalú 45-60 cm mélységű ovális alakú lyukat és
az aljára tegyünk aprófát. A lyuk fölé fektessünk fagerendákat, majd
derékszögben helyezzük újabb réteg fagerendákat a gerendák közé tegyünk
köveket. Készítsünk további 5-6 réteget váltakozó irányban elhelyezett
gerendákból és a tetejükre tegyünk köveket. Amikor meggyújtjuk az aprófát a
gerendák is égni kezdenek, felforrósítva a felettük lévő köveket, míg végül
minden belezuhan a gödörbe. Távolítsuk el az izzó parazsat és hamut majd
helyezzük az ételt az izzó kövek tetejére középen legyenek a húsok a szélein a
növények. Ezután faágakkal illetve fóliával meg minden alkalmas eszközzel
fedjük le úgy, hogy maradjon egy kis levegő réteg ezután óvatosan fedjük az
egészet be földdel. Az üreg így kuktaként fog működni kb másfél óra múlva
távolítsuk el a földréteget és az étel már kész is. Ennek a módszerek is az a
nagy előny hogy nem kell őrizni az ételt tehetjük a dolgunkat miközben elkészül
az ételünk.
Idő-tenyér módszer: Ha nincs más eszközünk megállapítanimennyi idő múlva megy le a nap és erre az információra viszonylag pontosan
szükségünk van pl: menedék építése során. tegyük a tenyerünk felső élét a
napkorong alsó szélére és lefelé haladva mérjük meg hányszor fér el a tenyerünk
míg nem ütközik bele a horizontba. Ha ez az érték megvan akkor kiszámolhatjuk
minden egyes tenyér egy órát jelent még nekünk, ezt a módszert a világon bárhol
fel tudjuk használ.
Alkalmi átkelési módszerek a vízakadályok leküzdéséhez
 
Az alkalmi átkelőhelyek
kiválasztásakor a következőket kell figyelembe venni (amennyiben csónakok
használata nélkül akarunk átkelni egy vízi akadályon):
A gyengébb úszók a folyó
szélesebb (ugyanakkor lassabb folyású) részén keljenek át.
Könnyebb egy folyókanyarnál
átkelni, ahol a sodrás elsősorban az ellenkező part felé viszi a katonát.
Amennyiben a túloldalon
magas a part, azt jelenti, hogy mély a víz és lehet, hogy nehéz lesz kimászni.
A mély vizet a túlparton el
kell kerülni, mert a katonák kifáradnak mire odaérnek, és nehézségek
támadhatnak a partraszálláskor. Az „innenső” oldali mély víz nem jelent
problémát.
A folyó / vízakadály közepén
lévő zátony jó lehetőség arra, hogy a katonák egy rövid pihenőt tartsanak az
átkelés során.
Az átkelést (a folyó folyási
sebességétől és szélességétől függően) úgy lehet végrehajtani, hogy a katonák
kb. 800 vonással lentebb érnek partot a túloldalon (természetesen folyásirány
szerinti 800 vonásról van szó).
Amennyiben valaki bajba
kerülne az átkelés során, a sodrásra kell bíznia magát, amely segít neki
valamelyik oldalon partot érni. Semmi esetre se küzdjön a sodrással, mert hamar
ki fog fáradni.
 
A folyóakadályok leküzdésének módszerei
Alkalmi átkelő eszközökhasználata – Első sorba
n segédeszközként használjuk
őket. A felszerelés / fegyverzet szárazon tartásához van rájuk szükség (pl.
vízálló zsákok használata).
 
Alkalmi átkelő eszközökkészítése - Nagyon sokfélealkalmi „kis úszó tutajt” lehet készíteni és az elkészítés módja is különböző.
Az alkalmi átkelő eszközök készítése során elsősorban a parancsnok
találékonysága és a fellelhető anyagok mennyisége a döntő. Az egységes cél az,
hogy a katona minél kevésbé fáradjon ki az átkelés során és amint átért, száraz
ruhát vehessen magára. A másik ok a gyenge úszók segítése. A 6-26 ábrán néhány
alkalmi átkelő eszközt mutatunk be (a teljesség igénye nélkül természetesen). Az
átkeléshez mindig a rendelkezésre álló anyagokat kell felhasználni.[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image002.jpg[/img]
Csomók
Kötélkészítése: kötelet vagy zsinórt készíthetünkkúszónövényekből, fűből, gyékényből, kéregből, pálmából, és állatszőrből is. Az
állatok lábából származó inakból kiváló zsinórt készíthetünk, viszont száradás
közben ezek megkeményednek. A csalán törzséből kiváló kötél készíthető. A nagy
csalán kiváló rostszálakat tartalmaz, de felhasználása előkészületet igényel,
minél öregebb és hosszabb szárú növényt válaszunk. Áztassuk 24 órán át, majd
terítsük ki a földre és ütögessük egy sima felületű kővel, ezzel felszaggatjuk
a szár külső részét, így felszínre kerül a rostszálas közepe. Bontsuk ki és
fésüljük meg, hogy eltávolítsuk a húsos anyagot. Akasszuk ki száradni, ha már
megszáradt távolítsuk el é dobjuk ki a külső réteget. A vastagokat sodorjuk
össze hosszú szálakká. ha ezeket összefonjuk, már kész is az erős kötél. A
fűzfa kérge különösen kiváló rostszálakat tartalmaz, fiatal fák új kérgét
használjuk, de ne hagyjuk figyelmen kívül a kiszáradt fák és ágak elkorhadt
belső háncsát már túlzottan rothadásnak indultak, ügyeljünk a rost erejére.
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image004.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image006.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image008.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image010.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image012.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image014.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image016.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image018.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image020.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image022.jpg[/img]
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image024.jpg[/img]
 
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 8:32 PM | Üzenet # 6
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Kutyák elleni védekezés
[img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image002.jpg[/img][img]file:///C:\Users\FELHAS~1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image004.jpg[/img]
Látás
-         az ember látása jobb, mint a kutyáé.
-         a kutya nem lát színeket,csak a szürke árnyalatait.
-         a mozgást azonnalészreveszi.
-         a lassú mozgás nem vonjamagára a kutya figyelmét.
Hallás
-         50-200 m-ről egy papírelszakadását meghallja.
-         a hang terjedését felerősítiaz irányunkból fújó szél, kutya felől csökkenti.
-         nedves, nyirkos, ködösidőben jobban terjed a hang.
-         éjszaka kisebb az alapzaj.
-         az eső elnyomja a hangokat.
Szaglás
-         a kutya legkifinomultabbérzékszerve.
-         a nyomokat 5-10  cm-es hó sem képes sokszor eltüntetni.
-         képes észlelni a haladásiirányt.
-         álló ember szagátmesszebbről érzi mint a fekvőét.
 
 
               Üldözés elkerülése
-         nyomok meszüntetése, tárgyakeltüntetése, tárgyak eltüntetése, patak, folyó, 25-30 cm mélyre elásni.
-         bors, paprika, gázolaj,arcszesz, pálinka, kölni, trágya, bomlásnak induló tetem, megtévesztheti.
-         patak meder többszöri áthaladása.
-         kifárasztás gyors iram akutya fél óra múlva kifárad póráz nélkül, az átlag német juhász kutya 10-15 km
után kifárad.
Menekülés
útvonalai
-         erdős, bokros terep,elhagyott települések érintése, kerítések átugrása, vízi akadály, tövises
terület, jégkérges hó, talált üveg összetörése, szétszórása, kiszakított
kerítésen hurkot készíteni, leeső csapda.
Támad a
kutya
-         lehetőleg mi válasszuk meg aszembenállás helyét.
-         erdőben két fa közé állni.
-         határozott ütésseleltörhetjük a két első lábát.
-         nyílt helyen a testsúly azelső lábra helyezkedik átlagban 50 km/h támad.
-         tekerjük be a kezünketmiután ráharapott nyomjuk ki a szemét.
-         kutya pofájára ráfogva aztlenyomjuk a földre és határozott rúgással eltörjük a lábát.
 
KisbundiDátum: Kedd, 2015-03-31, 10:06 PM | Üzenet # 7
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 38
Kitüntetések: 0
Hírnév: 0
Állapot: Offline
Kérdezz... és várom a saját verziód és tippeket... tegyük fel szegény kiránduló eltéved a a Bakonyban... ki mit tanácsolna neki ? wink
 
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Keresés:

Flag Counter
javascript://